a Postabank vezetői. Már meglepetést sem kelt, hogy legutóbb Kolláth Györgynek kellett távoznia a pénzintézet éléről. #<#A komoly banki tapasztalatokkal rendelkező szakember alatt eddigi pályafutása során csak nagyritkán melegedhetett meg a szék: 1971 óta 12 munkahelye volt, ahol két kivételtől eltekintve mindössze fél-három esztendőket állt alkalmazásban. Kolláth tehát aligha lehetett a kompromisszumok embere. Az elmúlt egy évben elfogyasztott három postabanki vezérigazgató közül az elsőről, a kormánykörökben amúgy jó fekvésű Auth Henrikről (jelenleg a jegybank alelnöke) még úgy hírlett: elképzelései korántsem egyeznek a kormány szándékaival. A bankárnak tiszavirág-életű meggyőződése volt, hogy a Postabankot nyílt licit keretében kell privatizálni. Azután az őt követő Hegedűs Gyula már fenntartások nélkül az új éra embere volt, úgy is, mint a Postabank tulajdonosi babérjaira törő Magyar Posta elnök-vezérigazgatójának, a kormánykörökben igen befolyásos Kalmár Istvánnak a korábbi főtanácsadója. Kalmár kulcsfigura a Postabank életében. A múlt év szeptemberében Kolláth György személyében ismét olyan személy került a bank élére, akinek a Magyar Posta vezetője iránti elkötelezettségéhez kétség sem férhetett. Kolláth helyzetét feltehetően az sem rontotta, hogy postai karrierjét megelőzően az MFB elnök-vezérigazgatói tanácsadójaként Simicska Lajossal is közeli kapcsolatot ápolt. Nem meglepő, hogy a most leköszönt vezérigazgató teljes mértékben elkötelezettje volt a postai hálózatra építő népbankos stratégiának. Nézeteltérés csupán néhány részletkérdésben támadt Madarász László elnök és a vezérigazgató között, de ez is elegendő volt a könynyen felálló Kolláth számára a távozáshoz. Mondani sem kell, hogy Magyar István, az új, egyelőre csak megbízott fiatal vezérigazgató szintén jó kapcsolati tőkével startol. A Figyelő információi szerint Kalmár István ügyfele volt annak a Microbróker Rt.-nek, amelynek 1998-tól három éven át – a postai hálózatra építő népbank koncepciót most feltétlenül támogató – Magyar István volt a vezérigazgatója. Vezérek jönnek-mennek, de a banki és a kormányzati érdekek egybemosása eddig mindnyájukra jellemző volt. Jó okunk van feltételezni, hogy ezentúl sem lesz másként
- 16:07 Ezeket a fákat kerüljük a kertben: ha egyszer elültetjük, sosem szabadulunk tőlük
- 16:04 Drámaian nőtt a csoportos létszámleépítések száma 2026-ban
- 16:03 Rotterdamban kötött ki a hantavírusos hajó
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 15:47 Aki szereti az NB I-et, az ennek a kiscsapatnak drukkol a vébén
- 15:29 Mága Zoltán elismerte, hogy diplomata-útlevéllel rendelkezik
- 15:20 Bocsánatot kér a Válasz azokért a NER-ben született cikkekért, ami alapján bárkit „igaztalan Fidesz-bosszú” ért
- 15:18 Döntött az ÁKK: lenyomják a legnépszerűbb állampapírok kamatait
- 15:18 A Széchényi Könyvtár munkatársa durva videót készített arról, hogy néznek ki a dolgozói terek egy sarokra a Karmelitától
- 15:16 Andrada: Szijjártó támogatását élvezte a szlovén akkufeldolgozó, végül a levegőszűrő berendezést sem fizette ki
- 15:10 Behajítottak tíz krumplit a budapesti börtön udvarára, tíz darab mini mobil volt bennük
- 15:01 Magyarországra is megérkeztek a Xiaomi új, megfizethetőbb robotporszívói
- 14:40 Klasszikussá vált fordulattal reagált Magyar Péter Havasi Bertalan feljelentésére
- 14:39 Mocsai Lajos az elbukott vb-selejtezős párharcról: A válogatott jövője kérdéseket vet fel
- 14:33 Nemes Jeles László a magyar választásokról: Varázslatos pillanat volt végre szabaddá válni
- 09:43 Félmillió forintot nyúltak le egy magatehetetlen nőtől a sürgősségin
- 11:03 Végrehajtást rendeltek el Balásy Gyula állami milliárdokból dolgozó kommunikációs cégei ellen
- 06:06 Publicus: 20 százalék alatt a Fidesz
- 08:18 Krausz Ferenc levelet írt Magyar Péternek a 261 milliárdos szerződésbontás ügyében
- 05:30 Kvíz: mennyire mozogsz otthonosan az olasz konyhában?
- 14:40 Klasszikussá vált fordulattal reagált Magyar Péter Havasi Bertalan feljelentésére
- 13:28 Havasi Bertalan feljelentette Magyar Pétert
- 08:51 Török Gábor: Sulyok Tamás továbbra is félreérti szerepét
- 08:46 „Novák Előd rágózni meg menni nem tud egyszerre” – Majkát is felháborította a Mi Hazánk kivonulása
- 09:03 5,5 millióra büntették Pócsot, amiért megperzselt disznóra írta Ruszin-Szendi nevét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
