azokat a tisztviselőket Kolozsvárott, akik magyarigazolványt szereznek. #<#A szakszervezet sem tartja reményteljesnek az állásuktól ekként megfosztott alkalmazottak védelmét. Másutt viselik a státus kockázatát, és megint másutt húzzák annak politikai hasznát. A haszon lesője először is maga Funar, aki magyargyűlöletéhez talált újabb adalékot a magyarigazolvány intézményében. Másrészt – ha más indíttatás által vezérelve is -, de hasznot vár a magyarországi politikai elit, amelynek atyai gondoskodását igazolja, puszta léténél fogva, a státuspapír. A kockázat viszont Kolozsvárra, illetve Erdély más részeire összpontosul: azokra, akik magyarigazolványért folyamodnak. Régen rossz persze, ha a magyarság vállalásáért kockáztatni kell, de ez elsősorban a határon túliak ügye. Nekünk azonban, többségi magyaroknak tudnunk kell: nem a mi bőrünkre megy ki a játék. És éppen ez az, amiről a magyarországi elit mélyen hallgat. Ezzel szemben az utóbbi hetekben egy álkérdéstől zeng a közélet. Fenyegeti-e veszély a hazai munkaerőpiacot? – hangzik jobbról, balról, mindenhonnan. Látszólag felelősségteljes, a választók igazi gondjaitól áthatott kérdés – kár, hogy annyira költői. Az idegenek, illetve határokon túlról jöttek foglalkoztatása az idegen- és munkapiac-rendészet illetékességének körébe tartozik – mármint, ha törvényes. Ha feketemunka-vállalásról van szó, akkor pedig a Moszkva téri széljárás számít. A magyar munkaerőpiacot továbbra is szögesdrót és tornyok veszik körül. Ha viszont így van, ha az „idegenek” foglalkoztatása lényegében nem változott semmit, és így e téren a státustörvény érdemben semmi újat nem hozott, akkor a határon inneniek nem sokat tettek a határon túliakért. Ezért beszél félre a politikai elit: olcsón is besöpörheti a szavazatokat.
