Az évente több millió halálos áldozatot követelő malária ellen mindmáig nem létezik eredményesen bevethető oltóanyag#<#, ám az áttörés most talán sikerült: a Genzyme Transgenic nevű amerikai vállalat módosított kecskékben hatékony malária vakcinát állítana elő. Tervük részben már megvalósult, technológiájuk egerekben már működik. A kutatók a mocsárlázat okozó egysejtű, a Plasmodium genetikai anyagát használták fel kísérleteikhez: a kórokozó egyik génjét egérembrióba ültették. A felnevelt idegen géneket hordozó – transzgén – rágcsálók teje már tartalmazta a Plasmodiumtól származó fehérjét, ez pedig kísérleti majmok vérébe fecskendezve hatékony védekezési reakciót váltott ki a malária ellen az állatokban, vagyis oltóanyagként működött. A kutatók öt rhesusmajmot oltottak be az egértejből készült kivonattal, ezután pedig a kórokozó halálos dózisának ötszörösével fertőzték őket; a kezelt állatok közül négy azonnal legyőzte a betegséget. Most azt kell bebizonyítani, hogy emberben is működik a vakcina. A humán tesztekhez azonban nagyobb mennyiségű egysejtű-fehérjére van szükség. A Genzyme kutatói szerint a tömeggyártás kulcsa, hogy nagytestű állatokba ültessék be a kívánt géneket, és korábbi vizsgálataik alapján úgy vélik, erre a kecske a legmegfelelőbb alany. Jól tejel, és viszonylagos igénytelensége miatt könnyen tartható azokban az elmaradott afrikai, dél-amerikai és ázsiai országokban, ahol a leginkább szükség van a malária elleni oltóanyagra.
- 13:23 Rácz András: Putyin jár jól Trump üzletével
- 13:12 Gyerekként hajléktalan volt, most világbajnoki címet nyert az amerikai bokszoló
- 12:57 Tüdőelváltozás miatt műtét vár XIV. Leó pápára
- 12:40 Holttestet találtak a szegedi Zápor-tónál
- 12:31 Giga-Messi, fókaszieszta és embertorony a hét képein
- 12:23 Fenyegetést kapott Donald Tusk, a titkosszolgálat azóta új szintre kapcsolt
- 12:18 „Hihetetlenül erős eredmény” – Marchand skalpjára hajt az úszás új világklasszisa
- 12:13 Szabó Erika a megcsalásról: Manapság a nők úgy gondolkodnak, szültem két gyereket, mit várhatok még az élettől, inkább félrenézek
- 11:54 Ukrán dróntámadás bénította meg a Yandex szolgáltatásait
- 11:35 Micsoda bomba – nagyot szólt a magyar védő első gólja Portugáliában
- 11:20 „Gyermekvédelemről lehetetlen beszélni a nők biztonságának garantálása nélkül” – az isztambuli egyezmény ratifikálását kérik a női magazinok
- 11:14 Magyar Péter: A bukott hatalom emberei kiabálnak
- 10:56 Für Anikó: Az önsorsrontásig vagyok korrekt és becsületes
- 10:43 Mourinho inkább nem állt a sajtó elé, annyira felbosszantotta a bíró
- 10:51 Védett vízinövény új egyedei jelentek meg, de egy idegenhonos hal akár ki is irthatja mindet
- 09:12 Augusztus 20-i tűzijáték: feljelentést tesz Hadházy Ákos a belügyminisztériumi vizsgálat után
- 08:13 Dömsödi Gábort ma újra megválaszthatják Pásztó polgármesterének
- 21:15 Tóth Gabi fellépése miatt bejelentést tesz az Állami Számvevőszéknél Zugló polgármestere
- 06:04 Egy éve ilyenkor: mentek egy próbakört Pesten a luxusterepjáróval, fegyveres rendőrök várták őket
- 10:40 Kiadós eső áztatta az országot
- 10:56 Für Anikó: Az önsorsrontásig vagyok korrekt és becsületes
- 08:31 Bödők Gergely: A vadászat mint gyanújel – A Kaprinyák-ügy margójára
- 21:41 Schóbert Lara nem jutott tovább a Megasztárban – így énekelt
- 22:12 Ruszin-Szendi szerint 2025-ben, miután Magyar mellé állt, katonákkal figyeltették a megszólalásait
- 09:51 Több tucat házat pusztított el egy villámáradás Nepálban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
