Izland hamarosan teljes egészében megújuló forrásokból fedezi majd energiaigényét. #<#A szigetországban már ma is víz- és geotermikus erőművek állítják elő a hő- és villamos energia legnagyobb részét, ám ha a kormányzati elképzelések valóra válnak, az izlandiaknak néhány éven belül benzinre sem lesz szükségük. A 270 ezer lakosú Izland az autók, autóbuszok, de legfőképp a halászhajók üzemeltetéséhez most még jelentős mennyiségű kőolajat kénytelen importálni, és így, bár saját fosszilis energiahordozó-készlettel egyáltalán nem rendelkezik, egy főre eső szén-dioxid kibocsátása a legnagyobb a világon. Ezért is törekszik arra, hogy a kőolajat más energiahordozóval – hidrogénnel – váltsa fel, legfőbb célja azonban, hogy energiatermelés tekintetében önellátóvá váljon. Mivel az országban geotermikus és vízenergia szinte korlátlan mértékben áll rendelkezésre, a belőlük nyert villamos energiával olcsón lehet hidrogént előállítani. Ezt elektrolízissel valósítják meg, alkotóelemeire, hidrogénre és oxigénre bontják a vizet. A hidrogéngázt pedig végül a robbanómotort helyettesítő üzemanyagcellákban hasznosítják. A tervek szerint hamarosan Izland összes benzinmotorját hidrogénüzeműre cserélik. A technológiaváltást az Iceland New Energy nevű hivatal vezényli majd le, a csak „Hidrogén professzornak” becézett Bragi Arenson irányításával, aki a hetvenes évek közepe óta lobbizik a „hidrogénalapú társadalom” bevezetéséért.
- 17:02 Bódis Tamás: 20 434 kalóriát égettem el az órám szerint, ami soknak tűnik
- 17:01 Mutatjuk, milyen új kütyüket jelent be az Apple októberben
- 16:57 3,2 milliárdból csináltak Győrben MCC-központot Orbánék, amely most visszakerült az államhoz és műemlékvédelmet kaphat
- 16:19 Szoboszlai kimaradt a meccskeretből, nem játszik a City elleni rangadón
- 16:17 Hatos lottó – íme a nyerőszámok október 11-én
- 16:02 Verstappen-mestermunka Szingapúrban, tökéletes hétvégét zárt a holland
- 15:55 Molnár Áron szerint Széles Diána felvette a kesztyűt a valóság ellen a Tóth Gabi-ügyben
- 15:47 Magyar Péter: Továbbra sem támogatom a melegházasságot
- 15:43 Az OKFŐ felmentette a jászberényi kórház főigazgatóját
- 15:30 Ügyes trükkökkel győzött a keresztény flotta az oszmánok ellen
- 15:24 Már a Microsoft vezérigazgatója is arról ír, hogy kordában kell tartanunk a mesterséges intelligenciát
- 15:24 Előrenyomultak az oroszok: 1400 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan
- 15:22 Azonnali piros járt a római gólfelelős kirívóan durva belépőjéért
- 15:09 Gyorsulhat a vonatközlekedés: hétfőtől felszámolják a sebességkorlátozást a Déli pályaudvarnál
- 15:58 Több mint 50 ezer kilométert gyalogoltak a kéktúrázók egyetlen nap alatt
- 09:16 Tarjányi a Trump–Putyin-egyezségről: Van egy sor döntés, amelyet érdemes egymás mellé tenni
- 07:59 „Hatalmas pofon Európának” – cseh kritika Trump és Putyin olajalkuja miatt
- 16:19 Szoboszlai kimaradt a meccskeretből, nem játszik a City elleni rangadón
- 07:06 Egyszerre tartják csodaszernek és veszélyesnek a fogyasztószereket a friss kutatások – szakértőt kérdeztünk, hogy mi az igazság
- 12:57 Tüdőelváltozás miatt műtét vár XIV. Leó pápára
- 08:13 Dömsödi Gábort ma újra megválaszthatják Pásztó polgármesterének
- 13:49 Volodimir Zelenszkij konkrét deeszkalációs alkut ajánlott Putyinnak
- 09:12 Augusztus 20-i tűzijáték: feljelentést tesz Hadházy Ákos a belügyminisztériumi vizsgálat után
- 13:53 „Előbb volt Fradi-szurkoló, mint fideszes” – ferencvárosi legendák álltak ki Kubatov Gábor mellett
- 15:55 Molnár Áron szerint Széles Diána felvette a kesztyűt a valóság ellen a Tóth Gabi-ügyben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
