Gazdaság

Lézerkapcsolat – Optikai párbeszéd

Lézerfény közvetített adatokat két műhold között az Európai Űrügynökség (ESA) úttörő kísérletében. #<#Az adatátvitel az ESA Artemis nevű műholdja és a Francia Űrügynökség (CNES) klímakutató szatellitje, a SPOT-4 között valósult meg. Lézerkapcsolat – Optikai párbeszéd 1A lézeres adatközlés előnye a ma létező rádiós technológiákkal szemben, hogy alkalmazásával kisebb energiabefektetéssel nagyobb sávszélesség érhető el, ráadásul adatvédelmi szempontból is jóval biztonságosabb. Hátránya viszont, hogy olyan precíz beállításokat igényel, amelyek a mai navigációs rendszerekkel csak óriási erőfeszítések árán valósíthatók meg. Az adófej által kibocsátott viszonylag kis – alig néhány méter átmérőjű – lézernyalábnak ugyanis hajszálpontosan a vevő optika felé kell irányulnia, ezt pedig több ezer kilométeres távolságból és nagy sebességgel mozgó műholdak esetén meglehetősen nehéz kivitelezni. Az ESA tesztje azonban fényesen sikerült: a próbaadatok gond nélkül tették meg a két műhold közötti mintegy 30 ezer kilométeres utat. Az adatátvitelt az Artemis kezdte meg, egy 30 kilométer széles felderítő lézernyalábbal először bemérte a SPOT-ot, amely válaszként sugárzásba kezdett.

A SPOT-4 mindössze 832 kilométeres magasságban halad a Föld felszíne felett, míg az Artemis bolygónktól 31 ezer kilométerre kering, vagyis az adatátvitel lentről fölfelé történt. A kapott információtömeget az Artemis a CNES toulouse-i kutatóközpontjába sugározta.

Az ESA és a CNES rövid távú célja, hogy a SPOT-4 által készített fotókat a lézeres reléállomás közbeiktatásával gyorsabban juttassák el a francia laborba – korábban ugyanis a felvételek kinyeréséhez a műhold adattároló egységeit le kellett hozni a Földre.

A jövőben azonban merészebb vállalkozások kivitelezésére alkalmazzák majd a lézerlinkeket. A technológia ugyanis már most nagy sávszélességű – az adatátvitel sebessége másodpercenként 50 megabit -, később azonban a fedélzeti lézerek teljesítményének növelésével ez tovább fokozható, így már nem csak állóképek, de videofelvételek továbbítására is alkalmas lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik