az Európai Unióban arról, hogy a keleti bővítés pontosan milyen forgatókönyv szerint megy majd végbe.#<# Ékes bizonyítéka ennek Hubert Védrine francia külügyminiszter minapi nyilatkozata, abból ugyanis kiderül, még korántsem lefutott kérdés, mely országok válhatnak majd a szervezet tagjává a bővítés első körében, azaz a Göteborgban meghatározott útiterv szerint 2004-ben. A francia külügyér a „szuper big bang” lehetőségét vetette fel (igaz, csak kérdés formájában). Védrine érvelésének lényege, hogy Románia és Bulgária „politikailag destabilizálódhat”, ha a kiterjesztés első köréből e két ország még a latolgatások szintjén is kimarad. A „nivelláló” országjelentések nyomán valószínűsíthető 10 ország felvétele szinte ugyanaz, mint 12-é – sugallta Védrine nyilatkozata. Valójában persze nem mindegy, hiszen a szóban forgó két tagjelölt felvétele magára az unióra lenne destabilizálódó hatással – mégpedig elsősorban gazdasági és nem politikai szempontból. Az unió nem engedheti meg magának, hogy a többi tagjelöltnél még egy nagyságrenddel kevésbé fejlett, közepes méretű országokat vegyen fel. Éppen ezért, a mostani szórványos helyeslések dacára nem valószínű, hogy a javaslat tartósan tovább él majd uniós berkekben. De akkor mi célt szolgál Védrine felvetése? Elsősorban belpolitikai indíttatású nyilatkozatról van szó, ami inkább szól a bővítés iránt nem sok megértést tanúsító francia közvéleménynek, mint az unió többi államának. A „szuper big bang” ötlete ugyanis kielégíti a francia közakaratot: vele a bővítés ügye újabb halasztást szenvedhet. Másfelől lehetséges, hogy az érintett országok felé tett gesztusról van csupán szó. Azzal a céllal, hogy tudassa a két állammal: Franciaország számít rájuk. Mellesleg szinte ugyanez történt a NATO-bővítés előtt, amikor a francia diplomácia a felvétel előtt néhány hónappal Szlovénia és Románia befogadását pendítette meg. A „javaslat” aztán hamar lekerült a napirendről. Magyarország számára két tanulsága van az esetnek. Egyfelől a geopolitikai manőverek jelentősége lényegesen csökken majd, ha bekerülünk az unióba. Másfelől, noha jó helyre szól a jegyünk, minden ellenkező híreszteléssel szemben egyik országnak sincs bérelt helye a bővítési expresszre.
- 10:33 Korábban madárral ütközött Kapitány István és Ruszin-Szendi Romulusz varsói gépe, emiatt késtek
- 10:28 Magyar Péter a lengyel kormányfővel tárgyal Varsóban
- 10:15 Bölcsőde, óvoda, gyermekotthon és játszótér közelébe is jutott az azbeszttel szennyezett kövekből
- 10:14 Megható dolgot tett a hokiválogatott kapusa, miután a csapat megnyerte a legfontosabb vb-meccsét
- 10:09 Tömegkarambol az M0-s körgyűrűn, hatalmas dugó
- 10:00 A KDNP tiltaná a közösségi médiát 13 éves kor alatt
- 09:46 Orbán Anita: A mai egyeztetés egy új folyamat kezdete lehet
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 09:38 Csintalan Sándor: Novák Katalin átnyúlt Varga Judit feje felett
- 09:28 432 ezer forint volt a nettó medián kereset – a magyarok fele ennél kevesebbet, másik fele ennél többet vihetett haza
- 09:28 Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem azt ki, hogy Rossi ilyen stílusban beszéljen rólam
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
- 08:34 „Ki sem akartam lépni a házból” – Kylie Minogue-nál újra rákot diagnosztizáltak 2021-ben
- 08:16 Számlázás, elszámolás: a legtöbben ilyen problémák miatt panaszkodtak a közüzemi szolgáltatásokra a fogyasztóvédelemnél
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 06:30 A Revolut már küldi az áthelyezési leveleket a magyar ügyfeleknek, ezt válaszolják rá a hazai bankok
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 07:47 Videó: letarolta egy ház kertjét egy taxi Pesterzsébeten
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 08:12 IDEA: több százezer fővel nőtt a Tisza támogatói bázisa a választás utáni hetekben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
