miniszteri értekezlete. A közel-keleti Katarban tartott tanácskozásra a terrorista fenyegetés és a fejlett világ gazdasági visszaesésének árnyékában ültek össze a Kereskedelmi Világszervezet tagállamainak vezetői. #<#A 142 ország a két évvel ezelőtti seattle-i kurdarc után veselkedett ismét neki, hogy a piaci verseny előtt álló akadályok leomlásával serkentsék a kereskedelmet, végső soron pedig a gazdasági növekedést. A fejlett világnak a jelenlegi körülmények között gazdasági és politikai szempontból is életbevágóan fontos a WTO-tanácskozás – legalább részleges – sikere. Egyfelől a fejlett és a fejlődő országok közötti kereskedelmi forgalom növekedésével új erőre kaphat a világgazdasági konjunktúra, másfelől pedig a terrorizmus ellen összetákolt koalíció tartópilléreivé válhatnak a fejlődő országoknak nyújtandó gesztusok. A szabad kereskedelem Pakisztánnal, Indiával vagy éppen Indonéziával sok bombával felérő hatékonyságú lehet a terrorizmus elleni háborúban. Az egyik ilyen gesztus már a miniszteri értekezlet első napján megtörtént, amikor az Egyesült Államok és az Európai Unió a gyógyszerszabadalmi díjak elengedésével igyekezett a szegényebb országok kedvében járni. A neheze azonban még hátravan: a mezőgazdasági külkereskedelem liberalizálása a legérzékenyebb terület. Az unió, s főleg Franciaország nehezen válik meg az exportszubvencióktól, miközben a fejlett világ egésze vonakodva engedi be piacaira a szegényebb államok olcsóbb termékeit. Függetlenül attól, hogy lesz-e új forduló az átfogó piacnyitásról – erről nem csak a fejlődő és a fejlett államok között, de az Egyesült Államok és az Európai Unió között is viták voltak lapzártakor -, a tanácskozás legfontosabb eredményét a résztvevők már elkönyvelhették. A világ legnagyobb potenciális piacát adó Kína felvétele egyszerre jelenti a gazdasági nyitás továbbvitelét és a demokratizálási folyamat esélyét. A nyugati értékek expanziójának egyik fontos terepévé a felértékelődött WTO vált.
- 09:28 432 ezer forint volt a nettó medián kereset – a magyarok fele ennél kevesebbet, másik fele ennél többet vihetett haza
- 09:28 Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem azt ki, hogy Rossi ilyen stílusban beszéljen rólam
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
- 09:00 Hamarosan értékes páncélosokkal találkozhatunk a vízközeli utakon, vigyázzunk rájuk!
- 08:34 „Ki sem akartam lépni a házból” – Kylie Minogue-nál újra rákot diagnosztizáltak 2021-ben
- 08:16 Számlázás, elszámolás: a legtöbben ilyen problémák miatt panaszkodtak a közüzemi szolgáltatásokra a fogyasztóvédelemnél
- 08:12 IDEA: több százezer fővel nőtt a Tisza támogatói bázisa a választás utáni hetekben
- 07:58 „Nem szeretnénk nagy felhajtást” – Joshi Bharaték elárulták, milyen esküvőre vágynak
- 07:55 GKI: nincs bérfelzárkózás, a magyar bérszínvonal és a minimálbér is az európai uniós rangsor végén kullog
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 07:47 Videó: letarolta egy ház kertjét egy taxi Pesterzsébeten
- 07:27 Drónbázis és föld alatti komplexum is épülne Trump báltermében
- 07:23 „Pikírt, nagyképű pöcsnek” tartotta Kárász Róbertet a felesége, amikor először találkoztak
- 07:01 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 06:30 A Revolut már küldi az áthelyezési leveleket a magyar ügyfeleknek, ezt válaszolják rá a hazai bankok
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
