saját vágyainak a Malév. A légitársaság „szállóigévé” vált reklámszlogenjét a szó legszorosabb értelmében vette#<#, hiszen a Wings nevet viselő a légi szövetséghez csatlakozik. A mély válságban levő iparágban a holland KLM és az amerikai Northwest légitársaságokkal kötött szövetség kifejezetten jó hírnek számíthatna, mégis úgy tűnik, hogy a Malév fáziskésésben van - vagy talán stílusosabban, megint lekéste a csatlakozást. Régóta hoznak már a magyar légitársasággal kapcsolatban olyan döntéseket, amelyek egy-két évvel korábban eredményre vezettek volna, ám az adott pillanatban inkább meddő kísérletekként értékelhetők. A tengerentúli célállomásokat is leszállás nélkül elérő első két gép megvásárlása ilyen elkésett döntés volt. A térségben legliberálisabb utazási szabályozás miatt a Budapestről Észak-Amerika néhány – kiterjedt magyar közösségnek otthont adó – városába induló járatokat biztosan meg lehetett volna tölteni a nyolcvanas évek végén, ám 1992-1993-ban ez már sokkal nehezebb volt. A két Boeing 767-es megrendelése ráadásul olyan anyagi megterheléssel járt, hogy a magasabb összeget ajánló, ám perspektivikusan rosszabb ajánlattevővel, az Alitaliával kellett frigyre menni (alternatíva a német Lufthansa lett volna, az a légitársaság, amely most egyedüliként nem szorul állami támogatásra). A privatizációra pont olyan időszakban került sor, amikor az Öböl-háború miatti sokkból még nem épült fel az iparág. Így amikor az európai légitársaságok mozgolódni kezdtek, s megkezdődött a felkészülés a globális piacra, akkor a Malév „olasz fogságban” vergődött, s nem tudott más tulajdonos után nézni. Midőn azután 1997-ben az olasz tulajdonosok saját súlyos problémáik miatt kiszálltak, a Malév akkor is elszalasztott egy sanszot. Az állam, ahelyett, hogy rögtön visszavásárolta volna a részvényeket, garanciát vállalt két magyar nagybanknak. Mire – egy kormányváltás után – újra rendezték a viszonyokat, már nem volt vevőjelölt a piacon. De még akkor is jó feltételekkel lehetett volna csatlakozni az alakuló szövetségekhez, ehelyett a Malév befektetőt keresett, s megrendelt egy harmadik nagy hatótávolságú gépet. Új befektető nem jött, a harmadik gép pedig csak az idén eddig közel 5 milliárd forint veszteséget okozott a társaságnak. A most elért szövetség egy-másfél éve még komoly perspektívát ígért volna, ám az iparág mostani, talán minden eddiginél mélyebb válsága közepette kevés ahhoz, hogy elhiggyük: van remény a nyereséges működésre. Itt volna az ideje, hogy a Malév tulajdonosa ne olyan megoldásokat próbáljon alkalmazni, amelyek korábban a világ más részein „bejöttek”, hanem az aktuális példákat másolja le. Esetleg a patinás Swissairét: végelszámolás, majd újrakezdés új alapokon
- 07:23 „Pikírt, nagyképű pöcsnek” tartotta Kárász Róbertet a felesége, amikor először találkoztak
- 07:01 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:53 Ma is teszünk egy nagy lépést a nyár felé
- 06:49 Egyre csak nő az osztalék mértéke a rekord negyedévet záró Shopper Park Plusnál
- 06:44 Szja-bevallás: kinek van még teendője?
- 06:40 Embrióból szűrték ki a súlyos izomsorvadás betegséget a Semmelweis Egyetemen
- 06:37 Ritkán látni olyan bensőséges felvételeket Harry hercegékről, amilyeneket a házassági évfordulójukon posztoltak
- 06:30 Videón, ahogy önálló életre kelnek az óriáskerék gondolái a hatalmas széllökések miatt
- 06:30 A Revolut már küldi az áthelyezési leveleket a magyar ügyfeleknek, ezt válaszolják rá a hazai bankok
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 07:00 Fokozatosan indul a strandszezon: így nyitnak a fürdők
- 06:00 Olyan kerti lámpást alkotott egy vízvezetékszerelő, ami a hívatlan vendégeket is távol tartja
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 17:27 Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani
- 16:21 Borat, Másnaposok, Terhes társaság – szinkronmunkáiban is felejthetetlen Scherer Péter
- 15:18 HVG: Vitézy kirúgta a MÁV vezérigazgató-helyettesét
- 16:39 Ezért nem mozdul mellőled a kutya, ha alszol – nem a kényelem az oka
- 16:27 Pető Péter támadója: Egy reality show-ban élek, ami teljesen tönkretette az életem
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
