A génsebészet egyik máig megoldatlan problémája, hogyan juttassák be a genetikusok a sejtekbe az idegen DNS-t.#<# Manapság ezt a hajszálnál is vékonyabb kapillárisokkal, vírusfertőzéssel, elektrosokkal vagy egyszerű belövéssel valósítják meg. E módszerekben sajnos van egy közös elem: hatásfokuk alacsony, sok sejt nem éli túl a drasztikus beavatkozást. Ezen a gondon segíthet az amerikai Sandia National Laboratories kutatói által kifejlesztett sejtsatu, amely képes úgy megfogni a sejteket, hogy azokon biotechnikai beavatkozásokat lehessen végrehajtani. A szerkezet lelke egy vékony csőben elhelyezett, szilíciumkristályból kialakított fogazat, vagy még inkább állkapocs, amely felületi mintázatának köszönhetően a Pac-Man számítógépes játék teremtményeihez hasonlóan ejti foglyul a sejteket. A kísérletek során a csőben áramoltatott vérből a kutatók képesek voltak befogni a vörösvértesteket, a satut ugyanis ezek alakjához szabták. Ez azonban csak az első lépés, szerintük ugyanis a miniatűr pofák bármilyen fontosabb sejttípus alakjához hozzáigazíthatók. A Sandia a kutatás következő fázisában olyan tűket erősítene a fogakhoz, amelyek DNS-t fecskendeznének a sejtekbe. Jelenleg tesztelésképp egy fluoreszkáló vegyületet próbálnak bejuttatni a vörösvértestekbe. A hatékonyság meglepő: a szerkezet igen gyors, a satu egy másodperc alatt tíz sejtet tart meg és enged el.
- 08:54 Vádat emeltek egy gyáli nővel szemben, aki akkorát ütött a nevelt fiára vágódeszkával, hogy az három darabra tört rajta
- 08:33 Magyar Péter a fideszesek október 23-i rendezvényéről: „Mindig bebizonyítják, hogy van lejjebb”
- 08:24 A Föld közelében is lehetnek Tatuin-szerű bolygók
- 08:10 Nagy Benedek fantasztikus formában kezdte a spanyol kézibajnokságot
- 08:00 Megvan, mivel készül a fideszes oldal október 23-ra a Békemenet helyett
- 07:24 Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
- 07:23 Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
- 07:04 Barber shopokban razziázott a NAV, nemhogy számlákat, adószámot is alig találtak valahol
- 07:02 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 „When I travel, I can talk to anybody!”– megnéztük, milyen, amikor egyszerre két nyelven folynak az órák
- 06:39 Borúsan indul a hét, egyre hűvösebb az idő
- 06:36 Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel
- 06:35 Nem a kéthengeres motor a legnagyobb baja ennek a használt Fiatnak
- 06:27 Magyar Péter gratulált Dömsödi Gábornak, majd beszólt a Fidesznek
- 07:00 Tájépítészmérnök árulta el, melyik szárazságtűrő fák 2026 nyertesei
- 17:58 Tanács Zoltán: A HUN-REN vezetői a jövő héten lemondhatnak
- 18:58 Kifli-vezér: Évek óta nem változik a top öt termékünk
- 19:22 Kiütötte a City a Szoboszlai nélküli Liverpoolt
- 07:23 Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
- 20:25 Molnár Áronék filmje Méliès d’Or díjat nyert
- 15:47 Magyar Péter az azonos neműek házasságáról: Nagyon óvatos vagyok
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 16:57 3,2 milliárdból csináltak Győrben MCC-központot Orbánék, amely most visszakerült az államhoz és műemlékvédelmet kaphat
- 19:02 Szárazság után: eddig kell locsolni a kertet ősszel
- 18:48 Újabb fegyveres csapás érte a rijádi repteret
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
