a tömött bajuszú, nyakas kálvinistát, Bokros Lajost. #<#No nemcsak azért, mert eltávozott Magyarországról, és csak ritkán hallat magáról. Nem is csupán amiatt, mert senki sem szívesen emlékszik vissza saját életszínvonalának drasztikus csökkenésére, az egykori pénzügyminiszter nevéhez fűződő, a gazdaság talpra állítását célzó hajdani kemény intézkedések súlyos terheire. Éppen ellenkezőleg, a sikerek miatt rövid az emlékezetünk. A magyar gazdaság mára olyan állapotba került, olyan megnyugtató növekedési és egyensúlyi adatokat produkál, hogy mindinkább a feledés homályába merül 1995 márciusa, amikor életbe lépett az akkori katasztrofális állapotoknak hadat üzenő, s a gazdaság mai jó eredményeit megalapozó Bokros-csomag. A miniszterelnök azonban nem felejt. Orbán Viktor a csúszó leértékelés megszüntetése kapcsán oda nyilatkozott, hogy a Bokros-csomag utolsó eleme is jól megérdemelt sorsára jutott. Hogy senkinek ne legyenek kétségei álláspontjáról az 1995-ös intézkedéseket illetően, kifejtette: semmi sem lehet közigazgatási szempontból dicséretes, ha belerokkannak a családok és a polgárok. Önmagában persze nem meglepő, hogy a Fidesz-kormány feje bő fél évvel a következő választások előtt előássa e témát. Igazán fajsúlyos kérdésről van szó: gazdaságpolitika sem előtte, sem azóta nem osztotta meg a szakmai és szélesebb közvéleményt olyan mértékben, mint a Bokros-csomag, amely azóta a liberális gazdaságpolitika magyarországi szimbólumává vált. Abban azonban már 1995-ben is egyetértés volt, hogy a gazdaságot csak egy stabilizációs program húzhatja ki a gödörből. Az idő is Bokros Lajosnak adott igazat. Ma már a hazai mértékadó közgazdászok szinte kivétel nélkül elismerik, hogy a gazdaságban most learatható babérok egyértelműen az időközben a Világbankhoz távozott közgazdász programjának sikerét jelzik. Amúgy önmagában a csúszó leértékelés bevezetésének létjogosultságát már 1995-ben sem kérdőjelezte meg a szakma. Arról persze lehet vitatkozni, hogy célszerű volt-e eddig alkalmazni ezt a módszert, de akkor mindjárt felmerül: a jelenlegi kormányzatnak már három éve lehetősége nyílott a változtatásra. Erre azonban, saját jól felfogott érdekében, a Fidesz nem volt hajlandó.
- 19:22 Baka András: Az ENSZ bizalmi válságban van
- 18:39 Tovább tart a csomagkáosz: a posta nem árulja el, mikorra normalizálódhat a helyzet
- 18:23 26 gólos győzelemmel kezdte a klubvébét a Veszprém
- 18:21 Mészáros Lőrinc és a két lánya is eltűnt egy svájci cég vezetéséből
- 18:02 Felesége szerint lágyabb, kedvesebb és bújósabb lett a darabolós gyilkos az apja eltűnése után
- 18:01 Felfüggesztett szabadságvesztést kapott az anya, akinek vízbe fulladt a gyereke egy budapesti strandon
- 17:57 Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
- 17:33 Halálos késelés történt egy lengyelországi kolostorban
- 17:14 GPS-t építenének a járókelőknek, leszámolnának a járdán parkolással – elkészült Budapest gyalogos stratégiája
- 17:05 Szociális bérlakásban él a kecskeméti alpolgármester, de állítása szerint csak részben
- 16:47 Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz
- 16:46 Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
- 16:27 Ha tudja, mi vár rá, a nyáron csapatot váltott volna a Felcsút ukrán középpályása
- 16:04 Oroszország hónapokon belül megtámadhat egy NATO-országot a dán hírszerzés szerint
- 15:48 Titokzatos megállapodást kötött Ukrajna a Patriot rakétákról
- 12:29 Letöltendő börtönt kért az ügyészség Herczeg Zoltánra
- 10:40 Kelta harci eszközöket fedeztek fel Erdőbénye mellett
- 10:45 Magyar Péter magyar nyelvű misén vett részt a Vatikánban, a KDNP szerint csak a látszat számít a miniszterelnöknek
- 12:41 Tíz évvel a megszüntetése után újraindul a Népszabadság
- 16:47 Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz
- 16:04 Oroszország hónapokon belül megtámadhat egy NATO-országot a dán hírszerzés szerint
- 10:04 Molnár Áron Hankó Balázsnak: Hazudsz
- 16:46 Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
- 13:52 Magyar Péter meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát
- 05:59 55 milliárdnyi taoforrás elszámolását vitatta az állam, mégsem kért visszafizetést az MLSZ-től
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
