Gazdaság

Magyar Nagydíj – Formában

Fennállása óta a legnagyobb költségvetési bevétellel kecsegtet az idei mogyoródi Forma-1-es verseny.

Rettegve figyelem az interneten a meteorológiai előrejelzést, esik-e majd a versenyen az eső – vallotta meg aggályait néhány nappal a magyar Forma-1-es futam előtt rendezett sajtótájékoztatón Palik László, a Hungaroring Sport Rt. elnök-vezérigazgatója. Az elsősorban a futamért felelő cég élére tavasszal kinevezett Palik okkal aggódik a tizenhatodik Forma-1 Marlboro Magyar Nagydíj előtt. Az árbevétel egynegyedét az utolsó három napban helyben megváltott jegyek teszik ki – persze csak akkor, ha nem szakad az eső. Az idén ráadásul a szokásosnál is nagyobb a tét. Egyrészt Michael Schumachernek a negyedik világbajnoki címet hozhatja meg a mogyoródi verseny, másrészt ha süt a nap és az “isteni Schumi” is brillírozik, akkor a Hungaroring története legnagyobb bevételét érheti el. Több mint egy héttel a verseny előtt ugyanis már annyi jegyet adtak el, mint tavaly összesen, az ülőhelyek számának növekedése nyomán azonban ez még csak 80 százalékos férőhely-kihasználtságot jelent. Deutsch Tamás sportminiszter az 1998-as 6-8 milliárd forint után azt reméli, hogy az idén kétszer annyi, 15-18 milliárd forint költségvetési bevételt hoz a Forma-1-es futam, egyebek mellett a vendéglősök, szállodások adóbefizetéséből.

Magyar Nagydíj – Formában 1TORONYMAGASAN? A Hungaroring áldozott is a remélt sikerért, az idei nagydíj kiemelt előkészítési és lebonyolítási feladataira mintegy 130 millió forintot fordítottak. Augusztus 8-án adták át a magyar államiság emlékére emelt, de nem éppen magyar névvel illetett Millennium Towert. A 2400 négyzetméteres, négyszintes irodaépület egyebek között az újságírók és a versenyirányítók munkáját könnyíti, de 6 új boxnak is helyet adott, s bővültek a lelátók is.

Az első, 1986. augusztus 10-i magyar nagydíj után 15 évvel már leaszfaltozták a nézőtéri utat is. A csaknem 4 kilométer hosszú pálya biztonsága ugyancsak javult az új aszfaltozott bukóterekkel, pályacsíkokkal, rázószegélyekkel, szalagkorlátokkal. Mindezek nyomán a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szakemberei hibamentesnek minősítették a mogyoródi pályát. Egyébiránt, a Forma-1-es fejlesztések mellett, új terepjárós off road és világbajnoki licenccel rendelkező motocross pálya is épült. Palik László a tizenhét Forma-1-es pálya közül – nem éppen szerényen – világelsőnek minősítette az immár legtöbb, 10 ezer fedett ülőhellyel rendelkező Hungaroringet. Az újonnan elhelyezett 8611 műanyag üléssel (amelyek fele a legdrágább Super Gold tribünön található) 60 ezerre növelték az ülőhelyek számát. Deutsch Tamás maga is diplomáciai világrekordokra tör a Hungaroring kapcsán, hiszen a két éve 2006-ig kitolt versenyrendezési jogot már az idén 2011-ig akarja meghosszabbítani. A versenyt is csak fél szemmel nézheti emiatt, mert mindhárom nap személyesen tárgyal majd Bernard Ecclestone-nal. Arról persze nem szól a fáma, hogy ennek mi az ára; hivatalosan a jogi egyeztetéseknél tartanak a szakemberek, de persze főleg a pénzről lesz szó. A hírek szerint Ecclestone versenyenként mintegy egymillió dollár tiszteletdíjat kap. Ez lehet tehát a tárgyalások kiindulási pontja, no meg az, hogy ennek mekkora részét kell előre átutalni.

Súlyos pénzekMagyar Nagydíj – Formában 2 Az idei magyar nagydíj legelegánsabb Super Gold páholyában végig izgult három napért 96 ezer forintot kell fizetni. A Gold Tribün “hétvége” 80 ezer forintba kerül, de a Super Silver 1 Tribün hétvégi jegyéért is le kell szurkolni 70 ezret. A legolcsóbb jegy a pénteki edzés állóhelyére szól, ez gyermekeknek 2 ezer, felnőtteknek 5,5 ezer forintba kerül. A hétvégi állóhely 29 ezer forint. Ráadásul minden jegyet további 5 százalék szervizköltség terhel.

A magyar szurkolóknak kifizetődőbb lehet belépni a Hungaroring Baráti Klub Egyesületbe, mert a 4-6 ezer forintos éves tagdíjért cserébe ezüst, illetve arany kártyát kapnak. Előbbivel, további 6 ezer forintért, mindhárom napra szóló, amúgy 29 ezer forintos állóhelybérlet, az arany kártyával pedig 20 ezer forintért 50 ezres ülőhelyes bérletet váltható. A klub immár 3 ezer taggal büszkélkedhet.

Nem csak az angol milliárdossal kellett a pénzről egyezkedni a Hungaroring szervezőinek. Az őrző-védő Escort Kft. tavasszal a Közbeszerzési Döntőbizottságnál bepanaszolta a Hungaroring Rt.-t, mondván: a szervezők a nézőtéri biztonsági feladat ellátására egy olyan cég “félárú”, 4,8 millió forintos ajánlatát fogadták el, amely ez irányú bizonyítvánnyal nem is rendelkezik, s egyebek között mezőgazdasági tevékenységre van profilírozva. Ráadásul úgy, hogy a szóban forgó társaság, a Koring Kft. 1999-ben sem tudta megakadályozni, hogy verseny közben a nézők bezúduljanak a pályára, s emiatt a nemzetközi szövetség felfüggesztett pénzbüntetésre ítélte a magyar rendezőket, sőt felmerült a versenyrendezői jog felfüggesztése is. Palik László szerint az ügy időközben rendeződött, miután – a rekord nézősereg féken tartására – végül mindkét társaságot, tehát a panaszos Escortot is megbízták a feladattal.

A nagy üzlet reményében a kormány hajlandó a tetemes, bár évről évre csökkenő (az 1998-as 450 millió forint után az idén 405 millió forintos) költségvetési támogatásra is. A befektetés nem csak az idei rekord költségvetési bevételben térül meg, hanem politikai tőkét is lehet belőle kovácsolni, hiszen a világon több mint 2 milliárd sportrajongó nézi majd a televíziós közvetítést. Az országimázs építésében tehát ez nagyobb húzásnak számíthat, mint a Happy End Kft. Persze csak akkor, ha nem úgy lesz, mint korábban, amikor a krónikus vízhiány miatt kólától, sörhabtól ragadós kezű szurkolók felháborodtak a mosdatlan örömlányok szemérmetlen “akciós” tarifáin. A vízhiány miatt már tavaly is veszélybe került a verseny megrendezése: katasztrófa esetére a tűzoltók nem akarták vállalni az oltást, mert a pálya környékén nem volt elegendő víz.

DUGÓ VÁRHATÓ. A szervezők állítják, mindez az idén nem akadály. A Központi Vagyoni Igazgatóság hozzájárulásával a pálya közelében méretes víztározót építettek, a pálya kerítésétől számított 15 méteren belüli térség pedig tiltott övezetnek számít majd a “lányoknak”. Azért persze, hogy ezenkívül mi folyik majd a bokrok alján, már nem vállalnak felelőséget a rendezők. Így azért a monumentális közlekedési dugóért sem, amely a millenniumi ünnepségekkel összefolyó idei mogyoródi Magyar Nagydíj után várható az autópályán.

Csapatlázadás?

Könnyen elképzelhető, hogy 2008-ban megszűnik a Forma-1. Pontosabban folytatódik, csak más néven és mások lesznek az irányítói. Arról van szó, hogy a versenysorozatban jelenleg szereplő csapatok – mindenekelőtt az azokban az elmúlt években tulajdont szerzett autógyártók – megelégelték, hogy a szervezők mindössze a televíziós közvetítésekből befolyó bevételek 47 százalékát juttatják nekik. Ezért azt tervezik, hogy egy rivális versenyt indítanak. A jelenlegi csapatokat 2007-ig köti 10 éves szerződésük, addig tehát nem lépnek. Ám azután a Forma-1-ben érdekelt öt autógyártó – a BMW, a DaimlerChrysler, a Fiat, a Ford és a Renault – összefogása nem sok jót ígér a sorozat jelenlegi gazdáinak.

Magyar Nagydíj – Formában 3Mindezért azonban már nem Bernie Ecclestonnak, a “száguldó cirkusz” révén az évek során több mint 3 milliárd dollárt bezsebelő, és ezzel Nagy-Britannia egyik leggazdagabb emberévé lett Forma-1 gurunak fáj a feje. Annál inkább Leo Kirchnek, a német médiamágnásnak, aki az ugyancsak német EM.TV-vel karöltve az elmúlt bő egy esztendőben 75 százalékos részesedést szerzett a Forma-1-es jogok javát birtokló SLEC Holdingsban. A maradék 25 százalék ugyan továbbra is az Ecclestone-család kezében lévő Bambino Holdingsé, de a brit a jelek szerint a lehető legjobbkor döntött úgy, hogy áruba bocsátja az üzlet háromnegyedét.

Az egész tavaly májusban kezdődött, amikor az EM.TV tulajdonában lévő Speed nevű társaság megvette a Forma-1 50 százalékát, valamint jogot szerzett további 25 százalék megvásárlására. Ám alig telt el néhány nap, és a tévétársaság részvényárfolyama zuhanni kezdett. Ez egészen ez év márciusáig tartott, amikor is Kirch 550 millió dollárért megvette az EM.TV-től a Speed 49 százalékát. Sőt abban is segített, hogy utóbbi a 25 százalékos opcióját is érvényesítse a Bambino Holdingsnál: ennek érdekében Kirch 1 milliárd dolláros hitelt vett fel, amit aztán továbbadott a Speednek. Ez a bonyolult tranzakció azért volt szükséges, mert így elkerülték, hogy az Ecclestone-család azonnali beleegyezését kérjék a Speed tulajdonosi szerkezetének megváltozásához. Szeptemberben azonban Kirch újabb 28 százalékhoz jut a kölcsön fejében, ehhez pedig már a britek jóváhagyása is kell. Igaz, Ecclestone egyelőre azt ígéri, nem gördít akadályt az ügylet útjába.

A Kirch-csoport vállait tehát igencsak nyomja az 1 milliárd dolláros hitel terhe, amit csak tetéz, hogy az SLEC szintén adósságban úszik. A társaság még 1999 júniusában hajtott végre egy 1,4 milliárd dolláros kötvénykibocsátást, és az annak révén befolyt pénzeket 2010-ig kell visszafizetni.

Mindez persze a mai feltételek mellett vállalható teher, hiszen az SLEC stabilan nyereséges vállalkozás. Két évvel ezelőtt, 1999-ben a The Economist szerint csak a csapatoknak 241 millió dollár ütötte a markát, ami ugyebár mindössze a tévéközvetítésekből befolyó bevételek 47 százaléka. A többi az SLEC-nél maradt, azzal a mintegy 200 milliós összeggel együtt, amit a sorozat támogatói, a reklámozók, illetve a rendezés jogáért mindent megadni hajlandó versenyhelyszínek “dobnak össze”. Igen ám, csakhogy amennyiben az autógyártók végképp megelégelik ezt az igazságtalan osztozkodást – jellemző, hogy Ecclestone ezt a szerződést 1998-ban nem velük, hanem a jóval óvatlanabb csapattulajdonosokkal írta alá -, és 2008-ban elindítják a saját versenysorozatukat, akkor oda az SLEC nyeresége, és Kirch futhat a pénze után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik