Gazdaság

Magasságrekord – Szegény ember műholdja

Napenergiával működő repülőgép készül megdönteni egy magassági csúcsot#<#: a Helios nevű amerikai szerkezet hamarosan 30 ezer méterre távolodik majd el a Földtől. A jelenleg érvényes rekord a legénység nélküli távirányított repülők esetében mindöszsze 24 ezer méter. Magasságrekord – Szegény ember műholdja 1A Heliost a NASA az AeroVironment nevű kaliforniai céggel együttműködve építette meg, az eddigi fejlesztések 15 millió dollárba kerültek. A 74 méter széles, bumeráng alakú repülőgép 62 ezer napcellát tartalmaz, amelyek a gép teljes felületének mintegy 40 százalékát fedik le. A cellák 40 kilowatt energiát termelnek, ez pedig arra elegendő, hogy a gép hatalmas teste óránként 30 kilométeres sebességgel úszhasson a levegőben.

A Helios első, júliusi tesztrepülése gond nélkül zajlott le: a szerkezet 22,5 ezer méteres magasságba emelkedett, majd néhány óra elteltével sikeresen landolt. A NASA tervezői ennek ellenére a Helios további tökéletesítését tervezik. Nem megoldott problémájuk például, hogyan maradjon a gép a levegőben éjszaka, amikor nincsen napfény. A begyűjtött energia tárolására szolgáló akkumulátorok ugyanis jelenleg túl súlyosak. Áttörést hozhat e téren a hidrogén és oxigén katalizált reakciójából energiát termelő üzemanyagcellák alkalmazása, amelyek tömege akár a hagyományos akkumulátorok egytizede alá is csökkenthető.

A fejlesztők abban reménykednek, hogy a Helioshoz hasonló napelemes gépek bizonyos területeken átvehetik a műholdak szerepét. A szatelliteket ugyanis magas költséggel Föld körüli pályára kell juttatni ahhoz, hogy azután komolyabb energiaforrás nélkül egy helyben maradjanak. Ráadásul karbantartásuk is nehézkes, mivel nem lehet őket visszavezérelni a Földre. A jóval kisebb magasságban lebegő napelemes repülők azonban nagyobb nehézségek nélkül lehozhatók, és olcsóbbak is. Így ezeket meteorológiai, távközlési, egyéb tudományos, sőt katonai célokra is alkalmazni lehetne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik