is a forint szélesebb sávjának eltörléséről, vagy 200 forintos euróárfolyamról beszélnek, akkor minden józanul gondolkodó piaci szereplőnek komolyan el kell gondolkoznia a valóság és a képzelet határairól. #<#Az effajta kijelentések ugyanis egyértelműen a piaci eufória jelei, amit szinte minden esetben valamiféle kijózanodás követ - ahogy történt ez a múlt hét végén a forintpiacon. Utólag persze most is könnyű okosnak lenni, ám néhány adat magáért beszél. Intő jelnek számított például, hogy miközben a sávszélesítést követően a szakértők egyéves távlatban a forint árfolyamának sávközéptől számított 6-7 százalékos eltérésére számítottak, addig két hónap alatt már 12 százalékig erősödött a magyar deviza. Sokan az exportőrök megnövekedett forintfedezési aktivitásával magyarázzák az erősödést, ugyanakkor a mai magyar vállalati szférában inkább csak a multinacionális cégeknél, illetve a nagyobb hazai vállalatoknál van meg a kellő felkészültség a devizakockázat kezelésére. A piacon is elsősorban ezek a társaságok voltak aktívak az elmúlt időszakban - igaz, sok vállalat számlavezető bankjával kötött fedezeti ügyletet. Mégis sokkal valószínűbb, hogy a legtöbbet a külföldi nagybefektetők spekulációja tette a forint érdekében. Az állampapírok amúgy kielégítő reálkamatszintje mellé ugyanis még az erősödő forint is felsorakozott – így bombaüzletté vált a magyar deviza és állampapírok vétele. Mivel azonban az új sáv erősebbik széléhez közeledve egyre kisebb további nyereség egyre nagyobb kockázattal párosult, bizonyos kedvezőtlen jelek – mint például a világ másik felén, Argentínában zajló adósságcsere, a Törökország és az IMF közötti hitelmegállapodás, illetve a lengyel költségvetés problémái – annyira felborzolták a kedélyeket, hogy egyetlen nap alatt 4 százalékkal esett a forint. A piac szereplői ezzel megtapasztalhatták a széles sáv árnyoldalát is, s ez vélhetően némi óvatosságra inti a külföldi vásárlókat. A történtek a vállalatok és a spekulánsok számára is jó leckének számítanak, hiszen a piac ismét bebizonyította: minél derűsebbnek tűnik a „közhangulat”, annál inkább megkérdőjelezhető, hogy a folyamatok a realitásokat tükrözik-e.
