Gazdaság

Nő a reálbér

A költségvetési szférában az idén, szemben a kormány által ígért 16-17 százalékkal, a bruttó keresetek 19-20 százalékos emelése lenne indokolt#<# - derült ki Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnökének lapunknak adott, a testületi állásfoglalást megelőző nyilatkozatából. A kormányzat ígérete alapján az első négy havi kereseti adatok birtokában még a nyáron áttekintik a szféra kereseti helyzetét. Nő a reálbér 1A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a versenyszférában 17,4, a költségvetési szektorban pedig 17,1 százalék január-áprilisi bruttó keresetemelkedésről adott számot. A közszférában a bérkifizetés erőteljesen meglódult (áprilisban, az előző év azonos hónapjához viszonyítva, 28 százalékos béremelkedésről adtak számot), ám ez a 2000-re vonatkozó, visszamenőleges bérkorrekció eredménye. A korrekció mintegy 3 százalékkal növeli az állami alkalmazottak idei keresetét. Ezenkívül a Gazdasági Minisztérium (GM) számítása szerint 2,5 százalékos emelkedést eredményez a minimálbér-emelés és további 5-6 százalékra tehető a kiemelt csoportok illetménynövelése, vagyis az egészségügyi, szociális dolgozók januári és a tanárok szeptemberi 20 százalékos fizetésemelése, valamint a köztisztviselők úgynevezett illetményszorzójának július elsejei, 70 százalékos növelése. A SZEF álláspontja: a fölzárkóztatást külön kell kezelni az általános béremeléstől, amely a meghirdetett elv szerint az inflációs ütemnek és a gazdasági növekedés felének összege lehet.

Ettől függetlenül a nemzetgazdaságban máris igen jelentős a reálbér-emelkedés. A KSH – a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva – 17,3 százalékos bruttó és 15,7 százalékos nettó bérgyarapodást mért az első négy hónapban, és mivel eközben a fogyasztói árak 10,3 százalékkal emelkedtek, a kézhez kapott keresetek vásárlóértéke 4,9 százalékkal gyarapodott. A valóságos reálbér-növekedés azonban még nagyobb, mivel a statisztika nem ad számot az szja gyerekkedvezmény adócsökkentő – vagyis nettó bérnövelő – hatásáról. E kedvezmény hozzávetőlegesen további 1,4 százalékkal növelte a jövedelmeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik