a miniszterelnöki posztra az ország nagy esélye.#<# Medgyessy Péter személye ugyanis érdemi kihívást jelent a kormányzó pártok, mindenekelőtt pedig Orbán Viktor számára. Az erdélyi, nemesi származású Medgyessy Péter lényéből sugárzik az, amivel Antall József megnyerte az MDF-nek az 1990-es választásokat – tudniillik a nyugodt erő. Ezzel szemben Orbán Viktor maga a megtestesült vibráló tettvágy. Medgyessy konszenzuskereső – Orbán inkább konfrontatív alkat. Ez azonban önmagában se nem jó, se nem rossz – egy jó vezetőnek mindkét tulajdonságra szüksége van. A választókon áll, mit díjaznak jobban – a két eltérő habitus kétségkívül valódi alternatívát kínál. Medgyessy jelölése esélyt teremt továbbá arra is, hogy a választási kampány ne silányuljon el, hanem érdemi tisztázó vita bontakozzzon ki egy sor, az ország jövőjét meghatározó kérdésről. Ezek közül az üzleti szféra és a gazdaság többi szereplője számára a legfontosabbnak az igérkezik, amelyet az állam jövőbeni szerepéről kell lefolytatni. Az Orbán-féle gyakorlat etatista – ezt az elmúlt három év világosan bebizonyította. Ehhez jól átgondolt ideológia is tartozik: a központi kormányzatnak nem csupán jogában áll, de kötelessége is beavatkozni a gazdasági folyamatokba, hiszen ezzel teremti meg az egyensúlyt a gazdaság különböző súlycsoportokba tartozó szereplői – a szükségszerűen kicsi hazai, illetve a globális szinten mozgó, erőfölényben lévő külföldi tulajdonú vállalatok – között. A nem piaci eszközökkel zajló egyensúlyteremtés mögött a Fidesz vezetésének az a meggyőződése is meghúzódik, hogy a hazai vállalkozói és menedzseri réteg jelentős csoportjai kötődnek a szocialista párthoz; ellensúlyozásukat csak kormányzati rásegítéssel tartják megvalósíthatónak. A Medgyessy-féle alternatíva csak most érlelődik. A Németh-kormány egykori miniszterelnök-helyettesének szakmai tevékenysége alapvetően a dereguláció, a piackonfrom szabályozások és a liberalizáció hőskorához kapcsolódnak. Eddigi munkásságára – már a Horn-kormány pénzügyminisztereként – a nyugdíjreformmal tette fel a koronát. E reform jelentősége messze túlmutat a nyugdíjfolyósítási szisztéma átalakításán, ez indította el a gondoskodó állam illúziójával való gyakorlati leszámolást. A két szemlélet között nem lesz könnyű választania annak, aki tudja: nincsenek kizárólagos igazságok, csak jól-rosszul feloldható dilemmák. Innentől kezdve érdemes a nüanszokra figyelni!
