időzítette előadását Orbán Viktor miniszterelnök, amelyben a magyar (gazdasági) modell lehetőségeiről beszélt#<#. A kormányfő gazdaságpolitikai célokat vázolt fel, mégpedig olyanokat, amelyek fontos elemeivel józan ésszel senki sem vitatkozna. Miért állítjuk, hogy taktikailag jó az időzítés? A rivális MSZP bő egy héttel a „magyar modell” ismertetése után választja meg miniszterelnök-jelöltjét, s ez volt az utolsó pillanat, hogy Orbán markánsan kijelölje kihívója számára, mely területeken fogják megvívni a választási harc gazdaságpolitikai küzdelmeit. Medgyessy Péter a várható ellenfél, ráadásul gazdasági szakember, akit nem lehet kirendíteni magabiztosságából egy, az orra előtt lobogtatott KSH-kiadvánnyal egy majdani tévévitában… Kell hát egy vízió, amely minden választó számára egyértelmű, egy célkitűzés, amely mögött minden gazdasági erő felsorakozhat. A recept egyáltalán nem új, hiszen négy évvel ezelőtt is grandiózus – Matolcsy György jelenlegi gazdasági miniszter nevéhez fűződő – gazdaságpolitikai ötletekkel állt elő a Fidesz. A különbség „csupán” annyi, hogy akkor ellenzékből érvelve könnyű volt ígérni, most azonban a várható számonkérés próbáját is ki kell állnia a Fidesznek. „Immár nem a megbomlott egyensúlyi tényezőkkel kell küzdenie a magyar gazdaságnak, hanem arról szólhat a vita, hogy milyen ütemben szabad növekednie” – mondta Orbán Viktor a Budapest Business Club konferenciáján, s tulajdonképpen igaza van. Azt pedig érthetően felejtette el megemlíteni, hogy ez elsősorban a 1994 és 1998 közötti kormányzat alatt megvalósított stabilizációs csomag következménye. Eleget fogjuk ezt hallani a másik oldalról. A baj csak az, hogy a felvázolt „magyar modell” nem tartalmaz egyetlen olyan elemet sem, amely újdonságot jelentene az eddigi pályához képest. Egyelőre nem látható, miként teljesül majd az a kívánság, hogy a magyar gazdaság, „30-35 éves lemaradást 15-20 év alatt behozva elérheti az európai uniós országok szintjét”. A világgazdasági főáramnak, a nemzetközi pénzügyi szervezeteknek és az Európai Uniónak odamondogató nyilatkozatokkal biztosan nem. De a kormányfő ismét nem hagyta ki a ziccert: az IMF-jelentés kapcsán a kritikákra azt találta mondani, hogy „4:1 idegen pályán jó eredménynek számít”. Az egyelőre még körvonalaiban sem látszó gazdaságstratégiára természetesen szükség van, de csak akkor, ha a magyar modell nem szakad el a világgazdasági realitásoktól.
- 21:46 Hajrágóllal és pontszerzéssel tért vissza a Honvéd az NB I-be
- 21:27 Betiltották a fürdést öt Velencei-tavi strandon
- 21:21 A nap legfontosabb hírei – 2026.07.25.
- 20:55 Horroresés után kórházba kellett vinni a tornászt
- 20:46 Jön az újabb hőhullám: Magyarországon lehet a legmelegebb egész Európában
- 20:37 Bőröndbe zárva szállítottak két kutyát a távolsági buszon, másnapra elpusztultak az oxigénhiány miatt
- 19:59 Büntetések, Norris-pole és tánc – ez történt szombaton a Forma-1-ben
- 19:57 Gyerekként még elájult a szorongástól, ma már a romkomok nagy reménysége
- 19:56 Idén már 133 ember életét mentették meg a Balatonnál
- 19:52 Vitézy Dávid: Drámai válsághelyzetet örököltünk Lázár Jánostól, 290 volánbusz áll alkatrészhiány miatt
- 19:36 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:05 Hiába ment nagyot Hamilton, egy buta hiba miatt megbüntették
- 18:56 Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
- 19:01 Puffadás, görcsök, migrén: így reagál a szervezetünk a túl hideg italokra
- 18:39 Pogacar karnyújtásnyira a Tour-sikertől, a zárószakaszt átírják az erdőtüzek
- 09:01 Orbán meghirdette, hogy nincs idő az önkritikára, ellenállási politikát kell folytatni, mert megszűnőben a szabadság
- 20:46 Jön az újabb hőhullám: Magyarországon lehet a legmelegebb egész Európában
- 16:40 A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció
- 14:53 Medve támadt egy magyar újságíróra Tusnádfürdőn
- 16:22 Így ölték meg Mata Harit, a szexszimbólumot
- 17:43 Napfogyatkozás: mutatjuk, mit és honnan láthatunk Magyarországról
- 13:13 Gond van az aszfalttal a Forma–1-es Magyar Nagydíjon
- 11:11 Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
- 13:44 A Tisza Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak
- 20:55 Horroresés után kórházba kellett vinni a tornászt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
