folt esett. Az Európai Unió illetékes szerve hiányosnak ítélte a magyar Sapard Hivatal működését, s alkalmatlannak minősítette a hivatalnak a támogatásokat előkészítő legfrissebb dokumentumát#<#. Többszöri csúszás után az idén már aligha juthatnak pénzhez a magyar gazdák; erre legkorábban a jövő év elején kerülhet sor. A magyar agrárirányítás brüsszeli renoméját tovább rontja, hogy a bővítési versenyben amúgy egyértelműen mögöttünk álló országok illetékes minisztériumai is gyorsabbnak és szakszerűbbnek bizonyultak a hazai tárcánál. Jelenleg e téren Bulgária az éllovas, de a hozzánk hasonlóan vergődő Romániát és Lengyelországot leszámítva, mindegyik tagjelölt jobban áll, mint Magyarország. Pedig a termelők egy része számára a potenciálisan évi 38 millió eurót lebegtető Sapard már olyan, sok mindent megoldó varázsszóvá magasztosult, mint két éve Torgyán József akkori agrárminiszter 413 milliárd forintos támogatási ígérete. Ám ahogyan abból nem lett semmi, egyelőre a Sapard-program sem akar valósággá válni. A mezőgazdaság teljesítménye pedig öt éve folyamatosan romlik. Az uniós alkalmazkodás jelenlegi fázisában nem is elsősorban a késlekedés vet rossz fényt a magyar kormányra Brüsszelben. A lehetőség valószínűleg a jelenlegi tili-toli ellenére sem vész el: a tavalyi pénzeket 2002 végéig fel lehet használni. A veszély sokkal inkább az, hogy a Sapard által meghonosítani kívánt támogatási filozófia és gyakorlat átvételéből bukott meg a kormány. A magyar agrártárca nehezen tudja háttérbe szorítani saját szempontjait. Kérdéses, hogy kormánybiztos kinevezése, vagy a feladatnak az Agrárintervenciós Központhoz való delegálása segíthet-e ezen. E szervezeti változásokkal a kormány mindenesetre nyilvánosan beismerné, hogy a szaktárca nem tudja megoldani az amúgy hatáskörébe tartozó feladatot. A Sapard rendszere hajszálpontosan megegyezik az unió közös agrárpolitikájának (CAP) rendszerével. Az erre való felkészülés elővizsgáján Magyarország megbukott. Mintha az agrárirányítás bakancsot rakott volna a brüsszeli csipketerítőre.
- 21:46 Hajrágóllal és pontszerzéssel tért vissza a Honvéd az NB I-be
- 21:27 Betiltották a fürdést öt Velencei-tavi strandon
- 21:21 A nap legfontosabb hírei – 2026.07.25.
- 20:55 Horroresés után kórházba kellett vinni a tornászt
- 20:46 Jön az újabb hőhullám: Magyarországon lehet a legmelegebb egész Európában
- 20:37 Bőröndbe zárva szállítottak két kutyát a távolsági buszon, másnapra elpusztultak az oxigénhiány miatt
- 19:59 Büntetések, Norris-pole és tánc – ez történt szombaton a Forma-1-ben
- 19:57 Gyerekként még elájult a szorongástól, ma már a romkomok nagy reménysége
- 19:56 Idén már 133 ember életét mentették meg a Balatonnál
- 19:52 Vitézy Dávid: Drámai válsághelyzetet örököltünk Lázár Jánostól, 290 volánbusz áll alkatrészhiány miatt
- 19:36 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:05 Hiába ment nagyot Hamilton, egy buta hiba miatt megbüntették
- 18:56 Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
- 18:39 Pogacar karnyújtásnyira a Tour-sikertől, a zárószakaszt átírják az erdőtüzek
- 18:36 A kínai pártvezetés elhallgatta a legpusztítóbb modern földrengést
- 15:31 Toroczkai: A volt miniszterelnök még mindig nem értett meg semmit a választási vereségből
- 11:11 Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
- 16:40 A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció
- 14:53 Medve támadt egy magyar újságíróra Tusnádfürdőn
- 13:13 Gond van az aszfalttal a Forma–1-es Magyar Nagydíjon
- 13:44 A Tisza Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak
- 16:22 Így ölték meg Mata Harit, a szexszimbólumot
- 17:43 Napfogyatkozás: mutatjuk, mit és honnan láthatunk Magyarországról
- 19:36 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 14:39 Viharok jönnek, figyelmeztetést adtak ki
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
