joggal tarthat számot „A hét legérdekesebb site-ja” címre. Ezen a honlapon tölthető ugyanis le a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) az országgyűlés számára készített beszámolója a 2000. évről#<#, benne a törvényhozás számára megfogalmazott ajánlásokkal. Az olvasmány két szempontból is tanulságos. Mindenekelőtt a magyarországi versenyállapotok hű tükre: a legjelentősebb tavalyi versenyfelügyeleti eljárások lényegét ismertetve betekintést enged azokba a jogelvekbe, amelyek munkáját a napi gyakorlatban meghatározzák. Az egyértelmű alapelvek pedig világos keretet teremtenek a vállalatok számára ahhoz, hogy tudják, hol a határ; hol, mikor és milyen eszközökkel fog a GVH a piaci verseny fenntartása, védelme vagy erősítése érdekében közbelépni. Ezzel pedig csökkenti a jogalkalmazás bizonytalanságát. A GVH jelentését a piac és a verseny erejébe vetett hit hatja át – szemben a kormány mindennapos gyakorlatával. Éppen ez a szellemiség értékeli fel a parlamentnek átadott jelentés első fejezetét, amely ugyan csupán tizedrészét teszi ki az egésznek, ám jelentősége azon jóval túlnő. Az anyag ugyanis a piaci verseny – tehát nem a jogszerűség – szempontjából határozottan bírálja a kormány több tavalyi intézkedését. (Azokat egyébként, amelyeket éppen e hasábokon mi is sorra támadtunk.) Elsősorban is bírálja a távközlés, a villamosenergia-, valamint a földgázipar területén a piacnyitás elodázását, a szabályozási anomáliák elhúzódását. Az országgyűlésnek adott ajánlások között egyebek mellett éppen az szerepel, hogy a hírközlési, illetve az energetikai főhatóság kapjon a jelenleginél nagyobb autonómiát. Kiemelt súllyal szerepel az anyagban az a piactorzító hatás, amelyet a központilag és mesterségesen alacsonyan tartott energiaárak fejtenek ki, ráadásul még csak nem is csökkentve hatékonyan az inflációt. Diplomatikusan, de egyértelmű megfogalmazással „versenyszempontból nem kielégítő”-nek aposztrofálja a dokumentum az autópálya-építési program és a Postabank esetében a közbeszerzési eljárás megkerülését, s egyben felkéri a kormányzatot, hogy hasonló esetekben „mérlegelje a versenyellenes megoldás hátrányát is”. Végezetül a GVH jelentésében felveti azt is, hogy a Magyar Fejlesztési Bank jogi helyzete tisztázatlan, a non-profit és vállalkozási tevékenység keveredése versenytorzító. Az egészségügyben pedig a praxisjog bevezetése hosszú távon is ellehetetleníti a valódi versenyhelyzet kialakulását. Úgy tűnik, a hazai piaci verseny már abba az „érett” stádiumba érkezett, amikor finomszabályozására van szüksége – de csak a cégek szempontjából. Mert az állami beavatkozások és támogatások tekintetében még igen távol állunk ettől a korszaktól, s erre – a magyar államigazgatásban példa nélkül – ez a dokumentum hívja fel a figyelmet. Üdítő olvasmány a GVH jelentése, amely nem csupán versenyjogi értelemben üti meg az európai mércét.
