a vegyipar boszorkánykonyhájában, de hogy mi rotyog a kényszeredetten közös magyar-osztrák-orosz tulajdonosi üstben, azt egyelőre homály fedi.#<# Legutóbb az keltett rémületet a tőzsdei eseményeket még egyáltalán követő szűk körben, hogy némileg átrendeződött a TVK tulajdonosi struktúrája. Egyesek rögtön arra következtettek, hogy a BorsodChemen keresztül is TVK-tulajdonosnak számító orosz befektetői kör fél százalékkal több részvénnyel bír, mint a Mol és feltételezett szövetségesei. A Mol esetleges további részvényvásárlását megelőlegező többszáz forintos TVK árfolyamugrás ellenére a szakértők többsége máshogyan számol, és biztosítva látja a Mol többségét az orosz befektetőkkel szemben a TVK április 20-i közgyűlésén. Már csak azért is, mert jólértesült piaci körökben szinte készpénznek veszik, hogy a hivatalosan elismert (nyilvános ajánlattételi kötöttséggel még éppen nem járó) 32,5 százalékos TVK-csomag mellett lényegében a Magyar Külkereskedelmi Bank és a Matura GmbH pakettje felett is a Mol diszponál, ami így valamivel több mint 50 százalékos szavazati arányt biztosít az olajcégnek. Minek ez az immár több mint fél éve zajló cirkusz a vegyipari cégek körül – kérdezheti az eseményeket követő kisbefektető -, miért nem mindjárt a feltételezhető végcélt, a Molt vásárolta meg a Gazprom-Szibur páros? A válasz a Mol alapszabályában keresendő. Hiába vásárolna valaki komolyabb részesedést, az alapszabály értelmében egy részvényes, vagy akár részvényesi csoport sem szerezheti meg a szavazatok 25 százaléknál nagyobb részét – függetlenül attól, mekkora tulajdonrésszel bír. A magyar államnak szintén 25 százaléknyi Mol tulajdonrésze van, sőt emellett a legtöbb kérdésben vétójogot biztosító aranyrészvény is van a kezében. Úgy tűnik tehát, hogy a magyar konyhában sürgölődő orosz cégeknek – legnagyobb igyekezetük ellenére – visszavonulót kell fújniuk, s meg kell elégedniük a BorsodChemben megszerzett meghatározó pozíciójukkal. A magyar vegyi vállalatokat az orosz „stílustól” féltő befektetők ennek ellenére a TVK közgyűléséig sem alhatnak majd nyugodtan. Továbbra sem lehet biztosan tudni ugyanis, kinek az oldalán állnak, kivel szavaznak együtt a közgyűlésen a mérleg nyelvének számító TVK-tulajdonrészekkel bíró titokzatos osztrák és német befektetők.
- 22:37 Klein Dávid megszakította a csúcsmászást, csapata várja a jelentkezését
- 22:14 Sérülés miatt lemaradt a vébéről, most a Honvéd szerződtette
- 21:31 Hiába teljesített minden elvárást a belga kapitány, mégis távoznia kell
- 21:30 A Baltikumban terjeszkedik az OTP
- 21:13 A nap legfontosabb hírei - 2026.07.20.
- 20:51 Pécsi nélkül, de Szoboszlaival és Kerkezzel utazott el Amerikába a Liverpool
- 20:39 Magyar Péter: Sajnálom, ha az örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez
- 20:35 Csecsemőt helyeztek el a Heim Pál babamentő inkubátorába
- 20:24 Gyújtóbomba okozott kisebb robbanást egy New York-i épület előtt
- 20:16 Nem maradhat büntetlen az argentinok tuskósága
- 20:07 Lionel Messi: Óriási a fájdalom, mire ez a seb begyógyul
- 20:02 Tízéves tervet, újraiparosítást hirdetett az új brit miniszterelnök, a brexit óta eltelt évtized után szükség is lesz rá
- 19:42 Nem akarják a Lázár-féle elnökséget: petíció indult a Magyar Tenisz Szövetség teljes tisztújításáért
- 19:14 Egri Viktor: Argentína egy erőteljesebb Paraguay plusz Messi
- 19:08 Török Gábor: Ez bizony az új kormány első kudarca
- 22:37 Klein Dávid megszakította a csúcsmászást, csapata várja a jelentkezését
- 20:16 Nem maradhat büntetlen az argentinok tuskósága
- 14:35 Török Gábor: Ma a parlamenti vita dinamikája más volt, mint az elmúlt hetekben
- 15:17 Kepes András: Az elhamarkodott döntés Judit és a támogatói hitelét is rombolja
- 11:41 Holtan találták meg az eltűntként keresett hetvenes párt, kipufogógázt vezettek a kocsijukba
- 16:27 Keddtől drágulhat az üzemanyag
- 20:35 Csecsemőt helyeztek el a Heim Pál babamentő inkubátorába
- 13:42 Sikítva kért segítséget egy lány, akit követtek, majd fogdostak az utcán
- 19:42 Nem akarják a Lázár-féle elnökséget: petíció indult a Magyar Tenisz Szövetség teljes tisztújításáért
- 18:33 Amnesty International: Magyar Péter úgy csinál, mintha nem lenne idő és lehetőség érdemi társadalmi vitát tartani a következő államfőről
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
