Gazdaság

Kalapács alatt – Szezonnyitány

Az április beköszöntével beindult a budapesti árverési szezon is.#<# Lapunk megjelenése előtt egy nappal, stílszerűen tavaszi kínálat, kortárs festők művei kerültek kalapács alá a BÁV Lónyay utcai kiállítótermében, majd a Nagyházi Galéria vette át a stafétabotot. A Balaton utcában április 4-én XIX. és XX. századi festményekre kerestek vevőt, az április 5-i délutáni rendezvény pedig a néprajzi tárgyaké és szőnyegeké. Kalapács alatt – Szezonnyitány 1A tavaszi szezon kétségtelenül egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó aukciójára április 6-án a Budapest Kongresszusi Központban kerül sor. A MűTerem Galéria kínálatában 152 alkotás, ezen belül tíz Zsolnay-kerámia szerepel. Virág Judit ezúttal a szokottnál több közepes árkategóriájú, 1 milliós érték alatti képet is “beválogatott” a megszokottan kiemelkedő színvonalú eladandó portéka mellé. Így szintén érdemes ellátogatni a Kongresszusi Központba az igényes, ám laposabb pénztárcájú gyűjtőknek, hiszen a MűTerem Galéria tulajdonosnője megbízható minőséget kínál ezen az árszinten is: Gyarmathy Tihamér, Hincz Gyula, Scheiber Hugó képeit többek között. A nagyágyúk közül is kiemelkedik két Munkácsy-alkotás – a Fehér ruhás hölgy induló ára 7,5 millió forint, míg egy csodás csendéletért 15 millió forinttól indulhat a licit. Szinyei Merse Pál Kora tavasz című vászna minimum 12 millióért eladó, és az “olcsóbbak” sorában feltétlenül említésre méltó Mattis Teutsch János üde Kompozíciója – kikiáltási ára 6 millió -, Vaszary János Vitorlásverseny című képe, amelyre 4,5 milliónál kezdhetik a rivalizálást a pályázók.

Kalapács alatt – Szezonnyitány 2Április 7-én a bor “művészei” lépnek porondra a Hotel Gellértben. A nagy aukciós házak, a Christie’s vagy a Sotheby’s mintájára az Art Export Kft. gyönyörű dolgokat küld a kalapács alá. A fiatal, magas élvezeti értékű borok mellett találni igazi muzeális tételeket is, amelyeknél a gasztronómiai érték és a műkincs eszmei értéke feltehetően már különvált. A nagy borok úgy negyed századig élvezhetőek (muzeálisnak öt év után számítanak a borok). A Gellértben felvonuló fiatalabb tételek a kilencvenes évek második feléből valók, ugyanakkor licitálni lehet egy 1906-os Tokaji Aszúesz-szenciára is (95 ezer forint), vagy 1912-es Tokaji aszúkra, amelyeknek 124 ezer forint a kikiáltási ára. Igen érdekesnek tűnnek az állami gazdasági időkből származó 30-40 éves tokajik, és az afféle kuriozitások, mint az egri Pók Tamás által árverésre bocsátott 1986-os Zengő. Malatinszky Csaba jóformán egyetlenként a világ borászatát is bekapcsolja a Gellért aukciójába, amennyiben egy palack 1887-es Chateau Lafite Rotschildot is meghirdet (250 ezer forintos kikiáltási áron). Hordós borokra is lehet majd licitálni: Bock József, Figula Mihály vagy Szepsy István válogatott csúcsborokkal vonul fel, ezeknél limitált a vásárlandó mennyiség alsó határa, tehát egy üveggel nem lehet megcsapolni a hordót, például Szepsy küvéjéből a legkisebb jegyezhető tétel hat palack, darabja kereken bruttó 8 ezer forintért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik