Csaknem ötvenezren

vettek részt a szombati szakszervezeti nagygyűlésen. Fellépésük a munka törvénykönyvének tervezett módosítása ellen emberileg érthető.#<# Ugyanakkor a gazdaság talpra állásával párhuzamosan egyre több cég képes a nap 24 órájában munkát adni alkalmazottainak. A kereskedelemben kiéleződött a verseny, olyannyira, hogy a vasárnapi nyitva tartás az elmúlt évtized végére a legtöbb helyen általánossá vált, sok helyen egy percre sem zárnak be. A hosszú, a csúsztatott, az éjszakai műszakok, a biológiai órától való tartós eltérés rendkívüli módon leterheli az ember idegrendszerét, fizikai állóképességét és persze komoly gondot okoz a családi élet szervezésében is. Nem lehet tehát a világtrendekre való hivatkozással egyetlen legyintéssel elintézni a szakszervezeti követeléseket, vagy szemet hunyni azok fölött az (elsősorban egyházi körökből származó) érvek fölött, amelyek elítélik a folyamatos munkarendet, és a családok szétzilálódásától a önkizsákmányolásig sok szempontot felvetnek. Ugyanakkor a modern társadalom lényege éppen az, hogy szabályozott kereteket ad eltérő érdekű szereplőinek működéséhez. Tény, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedben a munkavállalók kiszolgáltatott helyzetben voltak, amivel a munkáltatók – nem minden esetben, de gyakran – visszaéltek. A hét végi és éjszakai munkára fogott dolgozó érdekei védelmében nem számíthatott sem az államra, sem a szakszervezetre, ráadásul örült annak, ha egyáltalán volt munkája. A tartós növekedés periódusában talán már a munkavállalók kiszolgáltatottsága sem olyan egyoldalú. Ezért most a foglalkoztatás határait kijelölő szabályokra van szükség. Olyanokra, amelyek miközben világosan megjelölik a munkáltató számára, meddig mehet el, nem szállnak szembe a világtendenciákkal. Másrészről a munkáltatók számára egyszerűbbé és rugalmasabbá teszik a munkaerő alkalmazásának szabályait. Olyanokká, amelyek gyors (de emberséges) alkalmazkodást tesznek lehetővé a piacon éppen uralkodó viszonyokhoz. Ha nem így lesz, az súlyosan sérteni fogja az itteni cégek nemzetközi versenyképességét. Elengedhetetlen továbbá az is, hogy a parlament ne csak jogszabályokat alkosson, de az illetékes hatóságok be is tartassák a törvényeket. Ám ami talán még ennél is fontosabb: szükség van olyan szakszervezetekre, amelyek nem kizárólag az utcán harcolnak a kormány által előterjesztett jogszabállyal szemben, hanem a munkahelyeken nyújtanak valódi segítséget az egyenként kiszolgáltatott munkavállalóknak.