Gazdaság

Űrállomás-halál – Mir-les a levegőből

Űrállomás-halál – Mir-les a levegőből 1Az első sorból nézheti a Mir űrállomás pusztulását#<# az, aki részt vesz a http/www.Mirreentry.com nevű amerikai cég túráján. Mint ismeretes, az orosz Mir űrállomás március közepén a Földre zuhan és megsemmisül, a Mirreentry pedig ezt az eseményt igyekszik kiaknázni: expedíciót szervez a mára már roncshalmazzá vált űrbázis végső útjának megtekintésére. A túra 6500 dollárba kerül. A Mirreentry két űrkutató vállalkozása, akik az "előadás" mellett nosztalgikus élményt is ígérnek utasaiknak. A fizető érdeklődőkön kívül ugyanis az orosz űrkutatás prominens személyiségei, négy egykori Mir kozmonauta, az űrállomás egyik tervezője és egy moszkvai tudományos újságíró, valamint egy történész is a fedélzeten tartózkodik majd. Az űrbázis óránkénti 20 ezer kilométeres sebességgel éri majd el az atmoszférát, ott a súrlódás hatására azonban azonnal lefékeződik, darabokra esik szét és elég. A Szovjetunió egykori büszkesége a számítások szerint a Csendes-óceán déli része fölött lép majd be a Föld légkörébe, a százhúsz személyt szállító chartergép pedig ettől a ponttól mintegy 300 kilométernyire köröz majd; a szakértők szerint a megsemmisülés pompás látványa ebből a távolságból élvezhető a legjobban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik