tett a vállalatvezetőknek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című rendezvényén a kormányfő. Orbán Viktor mindarról szólt, ami Vigadó-beli évértékelő beszédéből kimaradt.#<# Imponálóan konkrétan, összeszedetten és árnyaltan szögezte le azokat az elveket, amelyek mentén elképzelhetőnek tartja a szövetséget a vállalati szférával. Ezek szerint a gazdaság torz szerkezete miatt az államnak a kis- és közepes vállalkozásokat kell támogatnia; a magyar gazdaság teljesítőképessége már elérte azt a szintet, amikor ezt meg is teheti, ennek érdekében dolgozták ki a Széchenyi-tervet. Mindez nem jelenti a külföldi befektetők háttérbe szorítását, akikre a jövőben is számít a kormány. Továbbá: a magyar gazdaságot mára döntően a magántulajdon jellemzi, így a "privatizáció" kifejezést egyszer és mindenkorra törölni kívánja a kormány saját szótárból, ami viszont nem jelenti azt, hogy adott esetben ne lehetne állami vagyont eladni. Eljött továbbá az ideje annak, hogy az államot ne ellenségként kezeljék a vállalkozók, hanem szövetségre lépjenek vele, s végül, de nem utolsósorban az önkéntes kamarai rendszerrel létrejött a vállalati szféra legitim képviselete, amellyel már a kormány is kész együttműködni. A precedens nélküli rendezvényen kérdező vállalatvezetők zömében a miniszterelnök felvetéseinél földhözragadtabb kérdésekkel ostromolták a kormányfőt, valamint az oldalán megjelent gazdasági és pénzügyminisztert. Gyakorlatias problémáik határt szabnak az együttműködésnek. Pedig az üzleti szférát képviselő szervezeteknek elemi érdekük, hogy elfogadják a kormányfő együttműködési javaslatát. De nem csupán a szűken vett érdek, hanem a felelősség is ezt diktálja, amely minden komoly vállalatvezetőre kötelezettséget ró mindenekelőtt saját cége alkalmazottai, végső soron azonban a nagyobb társadalmi közösség iránt is. Az együttműködés célja a gazdálkodási környezet javítása lehet – ez a viszony azonban szövetséggé aligha nőheti ki magát. Legalábbis addig nem, ameddig a miniszterelnöki világképben az államnak és az állami újraelosztásnak ilyen meghatározó szerep jut. Az adók és a járulékok csökkentése, a bürokrácia és a korrupció visszaszorítása, a jogbiztonság fokozása, az átlátható és kiszámítható gazdaságpolitikai döntések érdekében alighanem minden vállalatvezető szívesebben kötne szövetséget.
- 18:02 A Real-meccs miatt halasztja NB I-es rangadóját a Fradi
- 18:01 A Tisza-elit dönti el, ki lesz az államfő?
- 17:51 Most négy autó hajtott egymásba az M0-son
- 17:49 Máris bejelentette Kapitány István a Paks II. új vezérigazgatója
- 17:30 Nem lesz pártszakadás a Fideszben Németh Zsolt szerint akkor sem, ha Orbán úgy dönt, maradnak az orosz vonalon
- 17:06 Spanyol kapitány: Elfogadhatatlan és tűrhetetlen volt az argentinok viselkedése
- 16:42 Országgyűlés Hivatala: Nem kötöttek megállapodást Divinyi Zsomborral és nem is nevezték ki
- 16:18 „Megöllek, így jár mindenki” – közölte a testvére fejét kaszával szétverő férfi
- 16:16 A jövő héten visszatér a forróság, újra a 40 fokot közelítjük majd
- 16:16 Közel 17 milliárdot kapott az előző kormánytól az NRÜ a háromnapos Atlétikai Világdöntő megrendezésére
- 16:10 Mégis nyomoz a rendőrség az utolsó Nemzeti Konzultáció miatt
- 15:46 Kapitány István: 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban a Suzuki
- 15:43 A francia kormány inkább elintézi, hogy hitelt kapjon a jobboldal a kampányra, csak ne avatkozzanak be kívülről
- 15:35 Kinevezték a Nemzeti Filmintézet új, ideiglenes döntőbizottságait
- 15:21 Bohár Dániel visszaszólt Majkának: Mi a frusztráció oka, Majesz? Nem kaptad meg a további milliárdjaidat?
- 13:40 Orbán Gáspár csádi szerepéről ír a Magyar Hang
- 12:55 Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
- 09:00 Titokban levideózta, hogy szexuális aktust folytat kiskorú lánnyal, majd eldicsekedett a házibuliban készített felvétellel
- 15:21 Bohár Dániel visszaszólt Majkának: Mi a frusztráció oka, Majesz? Nem kaptad meg a további milliárdjaidat?
- 05:45 A karakterek, akiket egy ország imádott: emlékszel még, kik keltették életre a magyar mozi legnagyobb alakjait?
- 06:45 Török Gábor a Forsthoffer–Sulyok találkozóról
- 12:22 Győrfi Pál: Szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom
- 07:04 Nemrég menesztett rendvédelmi vezetők kaptak állami megbízásokat
- 06:00 A Fidesz-kormány bukása után is milliárdokat osztott ki Hankó Balázs, azonnali vizsgálat indul
- 10:09 Hiába nyert a Fradi, nem érdekelte a holland újságírókat Borbély Balázs
