Gazdaság

A jegybank élén történő váltás

módja jól példázza azt a kettősséget, amely a kormányzat gazdaságirányítási technikáját jellemzi.

Egyrészről a kormányfő a jegybankot is alárendelte saját érdekeinek. Az alelnökök kinevezésének megtagadásával a bizalom hiányát sugallta, és nyilván adminisztratív nehézségeket is okozott az intézményben. Övön aluli ütésektől sem visszariadva támadta személy szerint a jegybank elnökét kizárólagos felelősként feltüntetve őt a bécsi CW Banknál elszenvedett veszteségek miatt. Piszkos eszközökben sem válogatva személyes lejáratására tett kísérletet.

Ezek mögött az akciók mögött – bár nyilvánvalóan ott lebegett a legitim cél: a személyre szóló felelősség megállapítása is – valójában azonban a szándék húzódott meg, hogy a kormány erősítse saját szavazóbázisát. Ez minden bizonnyal sikerült is neki: aki eddig utálta Surányi Györgyöt, az ettől csak igazolva látta korábbi véleményét. Mindettől azonban Surányi személyes tekintélye – ott, ahol ez számít, és nem a szavazófülkékben – végső soron nem csorbult. Ebben a tekintetben végtelenül felelőtlen az, ahogyan a kormányfő a jegybankhoz viszonyult.

Másrészről viszont – ha már nem akarta meghosszabbítani Surányi mandátumát – elegánsnak lehet nevezni az utódlás megoldását. Egyrészt azért, mert aki odafigyelt (vagy olvasta a Figyelőt), az tavaly február – a Polgári Együttműködés vigadóbeli évértékelő nagygyűlése – óta bizonyosra vehette, hogy Surányi Györgyöt Járai Zsigmond követi a jegybank élén. Ez – valamint a váltás előtt majd’ három hónappal bejelentett jelölés – némi biztonságot vitt az amúgy folyamatosan lebegtetett helyzetbe.

Járai Zsigmond jelölése – bármennyire is megtépázták korábbi szakmai tekintélyét a kormányban eltöltött évek – jó döntés. Személyében pénzügyi szakember kerül a Magyar Nemzeti Bank élére, akinek (amúgy korántsem egyszemélyi) döntéseit – minden politikai gyanú, gyanúsítás ellenére – nem a kormányzati lojalitás fogja meghatározni, hanem a szakmai meggyőződés, s még inkább a pozíciójából adódó elvárások. Márpedig a jegybank önállósága az EU-direktívák tükrében tovább növekszik, mindaddig, amíg át nem adja lényegi funkcióit az Európai Központi Banknak. És az már remélhetőleg nem is lesz olyan sokára…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik