Még néhány nap, s megszűnik a többéves kedvezményezettség: január elsejétől a tőkeszámlára helyezhető értékpapírok adásvétele során keletkező árfolyamnyereséget is 20 százalék adó terheli.#<# Addig azonban még érdemes számolgatni, s ha megéri, mindenképpen lépni kell. Ha a megszerzett értékpapír árfolyama jelenleg jóval magasabb, mint amennyiért vásárolta a magánszemély, akkor érdemes mérlegelni: nem éri-e meg egy önkötést végrehajtani. Ez ugyanis azzal jár, hogy ugyanannak az értékpapírnak jóval magasabb lesz a szerzési értéke, s így január elsejét követő értékesítés során kevesebb adót is kell majd fizetni. Egy idei önkötéssel ily módon akár nagyobb összegek is megspórolhatók a magánszemély szemszögéből nézve (az államkassza terhére). Az önkötés ugyanakkor némi kiadással is jár: egy eladási és egy vételi ügyletet jelent, vagyis az értékpapír-kereskedő cég jutalékát a magánszemélynek mindkét alkalommal meg kell fizetni. Vannak persze olyan brókercégek, amelyek - segítendő ügyfeleiket - felajánlották, hogy e speciális esetben csak egy alkalommal kérik a jutalékot. Ugyanakkor a 20 százalékos adó alól vannak kivételek is. A jövőben sem kell példáuladót fizetni a nyilvánosan forgalmazott befektetési jegyeknél a hozam helyett kapott árfolyamnyereség után. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tőkeszámlán lévő befektetési jegy árfolyamnyereségét 2001-től sem terheli adó. Esetükben - s más értékpapíroknál is - azért van szükség a tőkeszámlára, hogy igénybe lehessen venni az adókedvezményt. Az szja-törvény ugyanis csak abban az esetben engedi meg a befektetési adóhitel igénybevételét, ha tőkeszámlán van a szóban forgó értékpapír. Vagyis nem biztos, hogy jól jár, aki jövőre költségeinek csökkentése érdekében megszünteti a tőkeszámláját, hiszen amenynyiben korábban befektetési adóhitelt vett igénybe, a teljes összeget vissza kell fizetnie a következő évi adóbevallásának benyújtásával egy időben; illetve, hiába növeli befektetésállományát, nem jár számára adókedvezmény.
- 15:13 Házkutatást tartottak a Családbarát Magyarország Központnál
- 15:03 Megvan a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal új elnöke
- 15:02 „Nem sok dolog fogható ahhoz, amikor belenézel egy haldokló szemébe, és megköszöni, hogy ott vagy vele”
- 14:57 „Aztán magyarázkodj, te faszfej" – lemondott a hegyvidéki alpolgármester Kovács Gergely működésére hivatkozva
- 14:52 Elszabadult az OpenAI mesterséges intelligenciája: olyat tett, amin a kutatók is meglepődtek
- 14:41 Milák és a másik két olimpiai bajnok úszónk is visszatér Párizsba
- 14:36 Hamis bombariadó miatt vettek őrizetbe egy szolnoki férfit
- 14:23 Nyár végére felállhat az új közmédia-testület
- 14:20 Megint baj volt a Facebookkal, a Messengerrel és az Instagrammal
- 14:00 Parlamenti nagyüzem: Ruff Bálint megint összehívja az Országgyűlést
- 14:00 Lemondott a legfőbb ügyész
- 13:48 Magyar filmfesztivál most először kapott BAFTA-kvalifikáló státuszt
- 13:38 Évtizedek óta nem látott ítéletidő pusztít Chilében, szakértők szerint az El Niño az okozója
- 13:37 Laczó Adrienn fontolóra venné a jelöltséget, ha felkérnék államfőnek
- 13:34 Megrepedt a baseballjátékos heréje a balul sikerült ütés után
- 10:39 Orbán Viktor: Szijjártó munkahelye nagy értéket és lehetőséget tartogat Magyarország számára
- 11:27 Toró T. Tibor Tusványoson: Sokan megkérdőjelezték, miért jön el és tart beszédet itt a bukott miniszterelnök
- 14:00 Lemondott a legfőbb ügyész
- 07:21 NKA-botrány: Hankó Balázs szerint kormánydöntés volt
- 10:58 Borbély Alexandra Nagy Ervin kabinetfőnökétől kért engedélyt, hogy férjével három napra elutazhassanak
- 06:36 Népszava: A volt NAV-elnök rokonainak cége újabb 150 milliós szerződést kapott a Magyar Államkincstártól
- 05:30 Kvíz: Valami Amerika, Csinibaba – mennyire emlékszel a legjobb magyar filmzenékre?
- 10:15 Aranykonvoj-ügy: „Amikor levették rólam a golyóálló mellényt, akkor ráléptek a fejemre”
- 12:04 Három mentőhelikopter is érkezett a sárvári frontális balesethez, egy nő a helyszínen meghalt
- 12:35 Török Gábor: Orbán visszatért, és úgy néz ki, szombaton missziót hirdet
