Gazdaság

KÜLKERESKEDELEM – Gépi erővel

KÜLKERESKEDELEM – Gépi erővel 1Az export 5540 milliárd forintot, az import pedig 6290 milliárdot tett ki az év első kilenc hónapjában. A kivitel forintértéke 34 százalékkal, volumene pedig 22 százalékkal nőtt. A behozatali oldalon 35, illetve 20 százalékos a hasonló mutató. A volumenváltozási adatok szerint tovább folytatódna a kereskedelmi mérleg kiegyenlítődésének korábban elkezdődött folyamata, az értékadatok azonban – a valószínűsített cserearány-romlás miatt – a deficit növekedését vetítik előre. A dollárban számított áruforgalmi passzívum értéke 2790 milliót tett ki, ami 550 millió dollárral nagyobb a múlt év azonos időszakában mértnél.

KÜLKERESKEDELEM – Gépi erővel 2A külkereskedelmi áruforgalom növekedésében a legmagasabb ütemet továbbra is a gépek és szállítóeszközök mutatják (ennél az árufőcsoportnál a behozatal volumenindexe 28,1 százalékos, a kivitelé pedig 30,6 százalékos többletet mutat). Az első kilenc hónap tendenciái és egyes eseti jellegzetességei alapján a kivitel ez évi volumene 20-22 százalékos, a behozatalé pedig 20-21 százalékos többletet mutat majd. A mérleg hiánya várhatóan 2,5-2,9 milliárd dolláros lesz.

KARGER ANDRÁSKÜLKERESKEDELEM – Gépi erővel 3a Róna Kft. kereskedelmi igazgatója: “A világgazdaság alakulásáról szóló hírek nagy biztonsággal növekedést és kiszámíthatóságot jósolnak az elkövetkezendő évekre. A magyar külkereskedelem alakulását értékelve kiemelendő a hazai ipar teljesítménye. A sikeresnek mondható privatizáció, a multik megjelenésével beáramló hatalmas mennyiségű tőke mellett külön említést érdemel a szereplők minden tevékenységét átható marketingorientált szemlélet. A biogazdálkodás és a természeti környezet megóvása értékelhető hosszú távú célként, de ennek első lépcsői – például a nem génmanipulált termékek vagy a természetes körülmények közötti állattartás – komoly hozzáadott értéket képviselnek a termékek árában. Ezen a területen a külkereskedelemnek is igen fontos feladata a meglevő és várható versenyelőnyök feltárása, kommunikálása a hosszú távú kedvező pozíciók kialakítása érdekében.”

Jövőre a világpiaci áruforgalom növekedési üteme 1-2 százalékponttal lassulhat, ami némiképp a magyar kivitel lendületét is fékezi majd. Az importot a lakossági fogyasztás bővülése, az energiaárak tartós emelkedése és a háttéripari fejlesztések eredményessége befolyásolhatja. Mindezek alapján valószínű, hogy a 2001. évi export és import növekedésének üteme legalább 2-3 százalékponttal kisebb lesz az ideinél. A jövő évi külkereskedelmi mérleg hiánya 2,9 és 3,2 milliárd dollár közöttire becsülhető.

FOREIGN TRADE

Machine-driven

During the first nine months of the year exports amounted to 5540 billion HUF, while imports reached 6290 billion. The Forint value of exports rose 34 percent with a volume increase of 22 percent. On the import side the figures are 35 and 20 percent, respectively. Although these changes in volume suggest that the trade deficit might continue to shrink as it has for some time now; value data, as a result of expected deteriorating terms of trade, forecast an increasing deficit. The trade deficit in USD was 2790 million, 550 million higher than during the same period of 1999.

The fastest growing foreign trade industries are still machine and vehicle production – with a volume index increase of 28.1 percent for imports and 30.6 percent for exports. Based on the trends of the first nine months and a number of specific cases, the volume of exports will be 20-22 percent, while that imports 20-21 percent up in 2000. The trade deficit is expected in the 2.5-2.9 billion USD range.

KÜLKERESKEDELEM – Gépi erővel 4The decelerating growth of world trade – expected around 1-2 percentage points in 2001 – will hold Hungarian exports back as well. Imports might be influenced by increasing public consumption, steadily growing energy prices and the effectiveness of various industrial developments. All this suggests that the growth of exports and imports will be at least 2-3 percentage points lower in 2001 than this year. Next year’s foreign trade deficit is forecast at 2.9-3.2 billion USD.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik