Az előzetesen becsültnél alacsonyabb mértékben, 2,4 százalékkal bővült éves összehasonlításban az Egyesült Államok GDP-je a harmadik negyedévben – derül ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium jelentéséből. Az október végén nyilvánosságra hozott első kimutatásban még 2,7 százalék szerepelt, s már ez is jócskán elmaradt a többségükben 3,4 és 3,6 százalék között mozgó elemzői prognózisoktól. A korrekció újabb adalékul szolgál az amerikai gazdaság lassulásához, hiszen a második negyedévben még 5,6 százalékkal gyarapodott a GDP. Az adat módosításában a legnagyobb szerepet az játszotta, hogy az állóeszköz-beruházások és a vállalati készletezés valós értéke alacsonyabb, míg az importé magasabb volt a korábban számítottnál. –
- 09:17 Márki-Zay Péter: Magyar Péter soha nem ment ennyire szembe a választói akaratával
- 09:02 Megkongatta a vészharangot a reptéri szakszervezet, a Budapest Airport szerint azonban nincs biztonsági kockázat
- 08:29 Lövöldözés egy svájci rave bulin – egy halott, öt sérült
- 08:05 Jászberényi Sándor: Tombol az ebola
- 07:51 „Most rajtam a sor” – Norvégia új királya megtartotta első beszédét, amiben apjáról is megemlékezett
- 07:44 Egy magyar tűnt el a villámáradásban a tibeti oldalon
- 07:30 Kvíz: csak az ország alakját látod – felismered, melyik az?
- 07:24 Törökország szerint Izrael rágalmakat terjeszt Erdoğanról
- 06:55 „Fogva tart a felelősségem, mégsem érzem börtönnek” – örömökkel és feszültségekkel teli életet épített fel egy francia faluban Derdák András
- 06:42 Van, ahol éjszaka se lesz 23 fok alatt, négy megyére figyelmeztetést adtak ki
- 06:31 Ötvenezer doboz sört loptak el Kaliforniában – a gyártó megérti a tetteseket
- 06:01 Egy éve ilyenkor: „jó okból” engedte a párjának, hogy lefeküdjön a legjobb barátnőjével
- 03:33 Skóciában kezdi, Németországban zárja az EL-alapszakaszt a Ferencváros
- 22:44 Távoli lövés mellé nyúlt Gróf Dávid, kikapott a DVTK az NB II-ben
- 08:43 Előszőr kaptak "hátizsákos" nyomkövetőt a vörös kányák
- 19:50 Stahl Judit elmondta, miért hagyta ott a Tényeket
- 20:16 Egy fesztiválozó nyaka köré tekeredett a bungee jumping kötele a Szegedi Ifjúsági Napokon
- 21:53 Videón, ahogy menet közben egy autónak csapódik az 1-es villamos leszakadt felsővezetéke
- 03:33 Skóciában kezdi, Németországban zárja az EL-alapszakaszt a Ferencváros
- 18:40 Drónfelvételen az aszály sújtotta Balaton
- 19:37 Magyar Péter a visszatérő szlovén miniszterelnökkel, Orbán régi szövetségesével találkozik hétfőn
- 22:44 Távoli lövés mellé nyúlt Gróf Dávid, kikapott a DVTK az NB II-ben
- 07:44 Egy magyar tűnt el a villámáradásban a tibeti oldalon
- 06:31 Ötvenezer doboz sört loptak el Kaliforniában – a gyártó megérti a tetteseket
- 16:07 Levették a köveket egy osztrák hegy csúcsáról, elvesztette a háromezres státuszát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
