A huszadik század emberének mítoszát énekli meg nekünk a Mozgó Ház Társulás november 29-én a Trafóban. A műfaji megjelölésként használt hang és játék egyébként pontosan fedi a produkció mibenlétét: az előadás – Beckett-szövegeket felhasználva – a színház és a zene határait mossa össze. A Bársony Júlia, Birtalan Krisztina és Deli Adrienn vezényletével elénk tárt experimentális oratórium lényege a rítus, ahol a szexus pulzálása elsöpri a színházi külsőségeket, csupán a színész megjelenítő erejére és az azt hordozó hangokra hagyatkozva. A koncert formájában megjelenő opera ugyanakkor naivitásánál fogva a személyiség legmélyebb, legőszintébb hangjait szólaltatja meg, ami azt jelenti, hogy az előadás nem titkoltan a lélek legközvetlenebb megnyilvánulásának piedesztáljára emeli a muzsikát. Beckett életműve talán az egyik legmélyebb és legtágabb értelmű, amit író a század emberéhez intézett. E szövegek előadói maguk is kísérleti alanyok, akiken vizsgálható a szöveg mellett a hangszerek és a zene színészre gyakorolt hatása. A különös hangulatú, oratórikus műben az emberi lélek alapvetően dramatikus mivolta visszahat a zeneiségre is, amelynek nyomán létrejön egy ritka egység: ez pedig a lélek, a zene, a dráma és a színház egysége. Azaz hang-játék. Avagy a világvége rádióközvetítése élő egyenes adásban. –
- 19:36 Európa Liga-selejtező: Twente – Ferencváros 0-0 (élő)
- 18:45 Horváth Lóránt: Az aranykonvoj-ügy vezetett a legfőbb ügyész lemondásához
- 18:45 „A számvevőszék ellenőrzi a kormányt és nem fordítva” - reagált az ÁSZ Magyar Péter bejelentésére
- 18:22 Norvégia nem hagyja, hogy a szőnyeg alá söpörjék a vb legnagyobb botrányát
- 17:55 „A VAR vészfék legyen, ne egy lidérc a pálya felett” – Hegedűs Henrik szerint a technológiát ott kell használni, ahol objektív választ ad
- 17:50 „Fidesz? Game over” – Tusványos résztvevőit kérdeztük az összeomló Fideszről
- 17:39 Telex: Egyszerre tíz ápoló mondott fel a Kútvölgyi sebészetén, magánkórházaknál folytatják a munkát
- 17:10 NKA-botrány: letartóztatták Hankó Balázs volt kabinetfőnökét
- 17:02 Rejtélyes, bűzölgő uszadék borította el a Fekete-Köröst a román határnál
- 16:45 Sokkoló videón, ahogy a vonat oldalába kapaszkodva utazik két fiatal
- 16:41 Lecsaptak az oroszok egy élelmiszerüzemre: három halott, egy kétéves kislány is megsérült
- 16:29 NKA-ügy: „Politikai fogvatartottak” szabadon engedését követeli a Fidesz
- 16:28 Műteni kell a spanyolok aranylabdás világbajnokát, Rodrit
- 16:15 Felállt a munkacsoport, ami Budapest közterületi problémáit kezelné
- 16:00 A Mötley Crüe dobosa függősége legmélyebb pontján whiskey-t fecskendezett az ereibe
- 06:59 Sulyok Tamás készült a nyugdíjas éveire
- 15:38 Dúró Dóra: Nem lenne okos dolog a Fidesszel együttműködni, amely egy bomlási folyamatban van
- 15:38 Út alatti csatornán akart átmászni a termálvízbe egy német férfi Hévízen, holtan találtak rá másnap
- 17:10 NKA-botrány: letartóztatták Hankó Balázs volt kabinetfőnökét
- 12:11 Szakadékba zuhant és meghalt egy 18 éves magyar fiú Ausztriában
- 17:50 „Fidesz? Game over” – Tusványos résztvevőit kérdeztük az összeomló Fideszről
- 15:59 Velkey: A Szijjártó Péter-féle Külügyminisztérium 202 millió forint közpénzt költött a tusványosi résztvevők kiadásaira
- 10:22 Újdörögdi kézigránát-baleset: elutasították a mindkét kezét elvesztő nő panaszát
- 12:29 Magyar: Tiborcz luxusszálloda-projektje és Szíjj László afrikai hídépítése ügyében is feljelentést tettünk az Eximbankkal szemben
- 09:48 Szentkirályi reagált Magyar leköpésére: Üdv a klubban, Péter!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
