Clinton, aki még január derekáig a Fehér Ház lakója, azt mondta az elnökválasztás után a száz éve legszorosabb eredményről: “Az amerikai nép beszélt. De azt, hogy mit is mondott, csak később fogjuk megtudni.”
A lapzárta pillanatában még mindig nem tudjuk. Annál is kevésbé, mert immár a bíróságok szavát hallgatjuk. Egyelőre továbbra is Floridában. Ott a győzelmet jelentő szavazatokért (és a velük járó 25 elektori voksért) vívott párharc eldöntheti, hogy ki lesz a Fehér Ház új lakója. A távolból beküldött szavazatok a múlt heti 300-ról 930-ra növelték Bush előnyét. Florida legfelsőbb bírósága előtt ezért hétfőn a republikánusok az ügy lezárását követelték. A demokraták, remélve, hogy még behozhatják a hátrányt, amellett kardoskodtak, hogy három megye kézzel újra számolt voksait is vegyék majd figyelembe. A bíróság kedd délutánig nem döntött. Elképzelhető, hogy mire csütörtökön az amerikai családok asztalára kerül a hagyományos hálaadásnapi pulyka, már lesz határozat és akkor valószínű, hogy Bush előnyét Gore aligha tudja behozni.
Ám lehet, hogy még ez sem jelenti a méltatlan hadjárat végét. Jogilag még sok ellentámadási lehetőség adódik, s a hangvétel fokozódó elkeseredettsége arra utal, hogy mindkét oldal hajlandó elmenni a végsőkig. Az bizonyos, hogy Floridának december 12-ig döntenie kell, különben elektorai nem vehetnek részt a hat nappal későbbi voksoláson, amely dönt az elnök személyéről.
Mindentől függetlenül az áldatlan számháború már így is meghozta a maga legfontosabb tanulságait.
ÉRETT LAKOSSÁG. Az egyetlen biztató és egyben sordöntő tanulság az amerikai közvélemény érettsége. Eddig példátlan türelemmel és a rendszer lényegébe vetett bizalommal szemlélte az elképesztően bonyolult jogászi pengeváltásokat, a floridai és a szövetségi bíróságok közötti cikázást. Megértette, hogy ez a természetes ár, amelyet egyrészt a törvény uralmáért, másrészt az egyes államok alkotmányos jogainak tiszteletben tartásáért, az igazi föderációért kell fizetnie. Tüntetés volt, erőszak nem. Joggal írta a New York Times, hogy a választási versenyfutás “egyetlen győztese az amerikai nép. Csak éppen nincs magához méltó politikai vezetése.”
Hiszen úgy tűnt, hogy az ambíciók féktelen érvényesítésének szándéka és két amerikai politikai dinasztia versengése háttérbe szorít minden mást: a folyamat legitimitásának, az elnökség méltóságának, az amerikai szisztéma nemzetközi tekintélyének megőrzését. Ráadásul olyan helyzetben, amikor a választásnak lesz ugyan győztese, de a valóságban az eredmény döntetlen és a szenátus, a törvényhozás csúcsa is a gyakorlatban fele-fele arányban szakadt ketté.
KORLÁTOZOTT LEHETŐSÉGEK. Az erőviszonyok e példátlan kiegyensúlyozottsága szükségszerűen korlátozza a Fehér Ház új lakójának mozgási szabadságát. A mai amerikai politikához képest az új elnök aligha hajthat végre radikális változást, mert a tényleges döntetlen eleve centrista politikára kényszeríti.
Így van ez mindenekelőtt a gazdaságban. A Washington Post vezércikke meg is jegyezte: “Miért ez a nagy izgalom? Csak elnököt választunk: Bush vagy Gore. Alan Greenspan marad.”
A központi bank szerepét betöltő Federal Reserve Board 13 éve sikeres főnökének említése arra utalt, hogy az amerikai szisztémában az elnökök csak igen szerény mértékben befolyásolhatják a gazdaság alakulását. Az Economist például úgy véli: “Kevés elnök élvezhette úgy a jó gazdasági helyzet áldásait mint Clinton, de nem ő teremtette a fellendülést. Az elismerés a Fed politikáját, a nagyvállalatok irányítóit és az új technológiákat illeti. Clinton nem tett mást, mint hogy békén hagyta Greenspant.”
Ami az amerikai külpolitikát illeti, ott a helyzet bonyolultabb, de mindaz ami a végső döntés előtt történt, ebben a vonatkozásban is korlátokat állít. Az új elnök, aki a modern amerikai történelem leginkább vitatott küzdelmében nyerte el hivatalát, különösen a január végi hivatalba lépését követő időszakban energiájának jó részét lesz kénytelen arra fordítani, hogy újra meg újra megerősítse legitimitását, megteremtse politikai hitelességét. A múltbéli, a mostaninál talán kevésbé éles, de kétségtelenül konfliktusos elnökválasztások példája azt tanúsítja, hogy ez a legitimitás és hitelesség idővel helyreáll. Közben azonban lehet egy olyan időszak, amikor a Balkántól a Közel-Keleten át a Távol-Keletig húzódó válsággócok az amerikai elnök koncentrált figyelmét követelnék meg – miközben “a világ leghatalmasabb embere” belső tekintélyének és befolyásának megszervezésével lesz elfoglalva. –
