Gazdaság

KOMMENTÁR – Rugalmasan

A Nokiánál ötkor hazaküldik az embereket – mondták a cég egyik tanácsadó partnerénél. Faragó László területi humán erőforrás menedzser szerint ez így nem igaz, de azért elismerte, hogy előfordult már ilyen eset. Amikor egy másik jó hírű, s remek eredményeket felmutató nemzetközi cég rendezvényén – amelyen egyébként a nők előrejutásáról volt szó – elhangzott a történet, beállt a csönd. Majd valaki megkérdezte: és hogyan tudják teljesíteni a feladataikat?

A kérdés több mint jogos egy olyan környezetben, amelyben a nyolcórás munkaidőt törvény írja ugyan elő, csak éppen senki nem tartja be, a cégek ugyanis mindent ki akarnak facsarni alkalmazottaikból abban a hiszemben, hogy ez éri meg nekik.

Mint a példa mutatja, van már vállalat, amely éppen ellentétes álláspontot képvisel, s a példa, ha nem is nagyon, de ragadós. Aligha véletlen, hogy a Fortune-féle 100 Best Companies to Work For listán számos informatikai vállalkozás szerepel, ebben a szektorban ugyanis nagy a harc a magasan képzett munkaerőért, a munka pedig kreatív jellegű. Az informatikai vállalkozások itthon is “lazábbak” a szokásosnál. Vegyük csak példaként a – szigorú német cégkultúrában működő Siemens tulajdonában lévő – Sysdatát, ahol rugalmas munkarend van érvényben, s a főnök jóváhagyásával még a törzsidőtől is el lehet térni. Mint Gerner Péter értékesítési és marketingvezető állítja, el lehet menni magánügyeket intézni is, csak az a fontos, hogy a feladat teljesüljön, s havi átlagban kijöjjön a napi nyolc óra munkaidő. Az elv itt is az, hogy szellemi munkánál nem az ottlét igazolja, hogy valaki dolgozik-e.

A menedzserek valószínűleg megsértődnének, ha valaki azt állítaná, az ő munkájuk nem kreatív. Ebből kiindulva az ő hatékonyságuknak is csak jót tenne, ha lenne idejük a rekreációra. Faragó László a Nokia munkakultúráját saját eredményessége szempontjából is értékeli: saját bevallása szerint eddigi karrierje során még soha nem tudott ilyen hatékonyan dolgozni. Mellesleg megjegyezve, a nők előrejutásának is az tenné a legjobbat, ha időnként a férfi főnökök tüntetően már négy órakor felállnának bőrfotelükből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik