A Kölyök című amerikai filmvígjáték újabb bizonyság arra, hogy a felnőttek szembesülése gyerekkori önmagukkal kimeríthetetlen téma. Jon Turteltaub rendező nem is bízza akárkire ezt a nagy találkozást: Bruce Willis az utóbbi időkben sorozatban bizonyította rátermettségét mind az apa szerepekre, mind vígjátéki hősökre. A türelmetlen, sőt goromba felnőtt és dundi nyafika gyerekkori reinkarnációja közti párharc tétje persze számunkra is ismert a mindennapokból, csak az a kérdés, ki bírja tovább cérnával. A „hol rontottam el” téma ebben a feldolgozásban szerencsére nem moralizáló, hanem kedves humorral szembesít önmagunkkal. Márpedig, ha jókat tudunk nevetni mostani magunkon, talán jobban megértjük a gyerekeink világát is. A Kölyök erre nem ad ugyan receptet, viszont rávilágít arra, ami legjobban hiányzik életünkből, ez pedig a tolerancia. Főhősünk ugyanis a film elején még úgy beszél közvetlen környezetével, mintha azok egytől-egyig Neander-völgyi ősemberek lennének, ám a mozi végére már képes emberi hangot is megütni. Tanulságos és kellemes alkotás kötelezően az egész családnak. –
