Részben mennyország, de legalább annyira pokol, valóság és illúzió – ez az amerikai Középnyugat, a legamerikaibb vidék, ahová a keleti partról csábították a lakosságot a XVIII. században. Az Éden illúziói című kiállítás, amely november 26-ig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban, megkísérli bemutatni e közel Európa méretű térség kultúrájának legizgalmasabb korszakát, az Amerikai Álom születését. A bemutató rendezői nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy a történeti anyagon túl négy kortárs művész – Cochran, Lin, Lucier és Marshall – szemüvegén keresztül élő kapcsolatot teremtsenek a Középnyugat jelene és múltja között. A néhol szentimentális, megmosolyogtatóan naiv, máskor kíméletlenül realista fragmentumok hiteles képet adnak számunkra nemcsak a siker históriájáról, hanem a bukás, a gazdasági világválság feszültségeiről is. A könnyebb áttekinthetőség végett a szervezők a festményekből, grafikákból, fotókból és objektekből álló anyagot öt téma – a kert, az otthon, a munka, a szó és az utazás – köré csoportosították. A tárlaton végigsétálni egyébként nem felhőtlen élmény, hiszen saját fogyasztói társadalmunk csökevényesített amerikai álmával kell lépten-nyomon szembesülnünk. Ezt a feelinget viszont már így is címkézhetnénk: Édentől keletre. –
- 00:00 Budapest kulturális központja 2026 nyarán is a Margitsziget lesz
- 22:22 Utolérte a Villarrealt az Atlético, menekül az Elche és a Levante
- 21:49 Egy idahói repülőbemutatón ütközött két F-18-as, összeakadva csapódtak a földbe
- 21:02 A nap legfontosabb hírei - 2026. 05. 17.
- 20:48 Így működött a titkosszolgálati jellegű információkat használó kormányközeli bulvár
- 20:30 Három magyar kézissel, kilencgólos előnyről bukta el az EL-döntőt a Thüringer HC
- 20:14 Fazekas Gergő: Eszméletlenül sajnálom ezt a napot
- 20:05 Nem csak az esemény utáni tabletta segíthet, ha kiszakad az óvszer
- 19:50 A Tuzson-fórum résztvevői a kabátját is eldugták annak a tanárnak, aki beolvasott a volt miniszternek
- 19:45 Karácsony Gergely: Az ország adott magának egy esélyt, hogy lebontsuk a gyűlölet falait
- 19:32 Otthon bukta el a vb-selejtezőt, már csak a szabadkártyában bízhat a férfi kéziválogatott
- 18:55 John Travoltával nem lehet bírni: ezúttal talpig feketében lopta el a show-t Cannes-ban
- 18:55 Nem tört meg a 49 éves vb-átok, újabb vereséget szenvedett a magyar hokiválogatott
- 18:38 Stana Alexandra az első gyerekével várandós
- 18:19 Bruno Fernandes gólpasszrekordja is kellett a MU bronzérméhez
- 15:42 Magyar Péter Gulyásnak és Rétvárinak: 16 év után sem értenek a jogászkodáshoz
- 18:38 Stana Alexandra az első gyerekével várandós
- 09:59 Egy hévízi háromcsillagos szálloda dolgozói sem kapták meg a bérüket
- 16:15 Gyomron fejeltek egy fiatal nőt szombat hajnalban Budapesten, garázdaság miatt indult eljárás
- 09:29 „Íme néhány emlékeztető a luxusról, amit ön tegnap letagadott a közleményben” – Magyar Péter fotókkal üzent a Kúria elnökének
- 10:57 Panyi Szabolcs: Több mint egy tucat orosz kémet tartalmazó listához juthat Magyar Péter
- 13:58 Szalay-Bobrovniczky a 4iG-vel a választás előtt kötött szerződésről: „A haderőfejlesztésben sajnos ekkora számok vannak”
- 15:10 Pető Péter: És te hol voltál a rendszerváltáskor? És hogyan veszti el a nyelvét, és némul meg a Fidesz?
- 11:04 Radnóti Sándor: Orbán nagyon feltápászkodékony, de ebből nem fog feltápászkodni
- 20:05 Nem csak az esemény utáni tabletta segíthet, ha kiszakad az óvszer
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
