John Schlesinger rendezőnek attól fogva nyert ügye volt, amikor a Hibátlanok főszerepére Robert de Nirót szerződtette. A Csak egy kis pánik óta ugyanis nyilvánvaló, hogy a sátánnal is kokettáló rosszfiúk és tökös rendőrök megjelenítése után azok karikatúráit is képes zseniálisan eljátszani. Ebben a több mint másfél órás amerikai filmszatírában éppen ez a feladat: Walt, az egykori biztonsági őr képtelen belátni, hogy vége a daliás időknek, ezért az egy emelettel alatta lakó transzvesztitát próbálja terrorizálni. Mindaddig tart ez a kutya-macska barátság, míg Waltot szélütés nem éri. A lebénult hős szinte mozgás- és beszédképtelenné válik, amire orvosa többek között énekterápiát javasol. Kitalálható: az alkalmi énektanár nem más, mint Rusty, a transzvesztita alsó szomszéd. A kénytelen-kelletlen egymásrautaltságból persze lehetett volna szívfacsargató melodrámát is forgatni, ám a rendező ezt a csapdát hál istennek kikerülte és komédiává varázsolta az egyébként megható alaptörténetet. Ehhez persze az is kellett, hogy De Niro méltó párját megtalálják Philip Seymour Hoffman személyében, aki minden puhasága ellenére kedves fölénnyel zrikálja a rigorózus veteránt. –
