Két olyan produkciót ajánlunk figyelmükbe, amelyeket műfaji távolságuk ellenére összeköt valami, ez pedig a hit abban, hogy a valóság menetét különböző praktikákkal befolyásolni tudjuk. Lázár Ervin A legkisebb boszorkány című meséjéből készült előadást először október elsején láthatja a közönség a Budapesti Bábszínházban. A varázslatos mesében Anya-Banya boszorkány három lányát küldi rontani, bűbájolni Király Kis Miklós ellen, ám a legkisebb boszi, Amarilla elsumákolja a feladatot és könnyen kitalálható indítéktól vezérelve inkább segíti a királyfit. A gyermeki világ tiszta fogalmai a szerelemről itt véget is érnek, ami ezután következik, azt a nemek harcaként szokták aposztrofálni. Itt aztán végképp minden praktika bevethető, miként azt Donizetti Szerelmi bájitalából ,,kortyolva” mi is tapasztalhatjuk az Erkel Színház szintén október elsejei premierjén. A lírai dallamok, a zenei humor ma is csak úgy mint a százhatvan évvel ezelőtti ősbemutatón, magával ragadják a műfaj szerelmeseit. –
- 02:46 Az argentin kapusnak a döntőben több védése volt, mint a spanyolnak az egész vébén összesen
- 02:02 A vb-döntő legnagyobb tahója két spanyolt zúzott le a lefújás után
- 01:15 Messi a vb-arany után a torna legjobb játékosának járó díjról is lemaradt
- 22:04 Polt Péter reagált Gajdos László kijelentéseire
- 21:30 A nap legfontosabb hírei - 2026. 07. 19.
- 21:20 Európa-bajnok a magyar férfi junior kézilabda-válogatott
- 20:56 Az Ügyvédkör Bárándy Pétert ajánlja államfőnek, Magyar Péter szerint óellenzéki politikusok jelölése fel sem merülhet
- 20:41 Török Gábor: Polgár Judit jelölése Magyar eddigi legmegosztóbb bejelentése
- 20:26 Képeken a foci-vb záróünnepsége
- 19:43 Magyar Péter hétfőn megkérdezi Polgár Juditot, kész-e új szerepben szolgálni hazánkat
- 19:29 A sokat kritizált csereember góljával verte Spanyolország a fociból keveset mutató Argentínát
- 19:19 Egyre többfelé okoz károkat a viharos időjárás, Érden leszakadt egy iskola teteje
- 18:39 Egy ír lap nyilvánosságra hozta annak a dublini férfinak a nevét és fotóját, aki Budapesten megfojtott egy amerikai nőt
- 18:54 Mintha forrna a víz: különleges halvadászatot örökítettek meg a Lázbérci-tónál
- 18:35 A mentőben ért véget a kétszeres Tour-győztes pocsék napja
- 16:58 Gyerekek és fiatal nők lelövéséért kellett a legtöbbet fizetni – ismét nekilátnak felderíteni a „szarajevói szafari” borzalmait
- 20:26 Képeken a foci-vb záróünnepsége
- 14:43 Novák Előd nem érti, miért vitt vizet a honvédség a Pride-ra
- 18:15 Rubik Ernő, Kapu Tibor és Kepes András is Polgár Juditot látná szívesen köztársasági elnökként
- 18:39 Egy ír lap nyilvánosságra hozta annak a dublini férfinak a nevét és fotóját, aki Budapesten megfojtott egy amerikai nőt
- 17:12 Huth Gergely Sulyokról: Tényleg alkalmatlan volt
- 17:53 Tolató autó gázolta halálra a 26 éves bokszolónőt
- 14:03 A depresszió és a mánia körforgásában szenved mintegy százezer magyar – ezt kell tudni a bipoláris zavarról
- 13:13 Viharos széllel jön a hidegfront délután
- 11:49 Közös vb-döntő-nézésre hív mindenkit Magyar Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
