Mit akarnak egymástól? Mármint a férfiak és a nők. Ezzel a kérdéssel jó néhány foglalkozott a nyáron bemutatott filmvígjátékok közül, s úgy tűnik, a készletből maradt őszre is. Miként A csaj nem jár egyedül rendezőjének is maradt némi muníciója e témában, azzal a különbséggel, hogy most az egyetemisták zűrös szerelmi életébe kalauzolja a nézőket. A mától megtekinthető Pasik és csajok hűen követi az előzmény idétlen stílusát, ami nem baj, mert a moziból kifelé jövet már nem is emlékszünk a poénokra. Ezekből persze akad bőven, hál’ istennek, amerikai filmalkotásokat meghazudtoló módon, szellemesek és csak mértéktartóan faragatlanok. Az egymásnak gyerekként ellenszenves Ryan és Jennifer története még magasröptű mondanivalóval is rendelkezik, magyarán a különbségek sok esetben inkább összekötik, mint szétválasztják az embereket. Ráadásul a kollégiumi szobatársak párhuzamosan futó kalandjaiból azt is megtudjuk, hogy úgy általában mire van szükségük a nőknek és a férfiaknak. A feltehetően tiniközönség új információkat ugyan nem szerezhet magának, de kellemes másfél órát azért igen. A lányoknak erre különösen nagy esélyük van, hiszen a férfi főszerepet az ügyeletes sztár, Freddie Prinze Jr. alakítja, láthatóan teljes odaadással. –
- 07:49 „Mennyi esély volt erre?” – ennél tökéletesebben időzített fotót aligha fog ma látni
- 07:33 444: Elképzelhető, hogy a Tények gyártása a jövőben az Indexszel együttműködésben készül
- 07:30 Nem tud új kormányt alakítani a szlovén liberális miniszterelnök, Orbán barátja kaphat most esélyt
- 07:15 Jámbor András: „A baloldali gondolat felolvadt az Orbán-ellenességben”
- 07:11 Horvát kormányfő: Az Adria kőolajvezeték stabil és biztonságos
- 07:00 Szülők figyelem: plusz iskolai szünet jöhet májusban a diákoknak
- 06:58 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:53 Magyar Péter szerint sok kamu fotó terjed a családjáról, ezért inkább posztolt egy valódi képet róluk
- 06:34 Lemondott Orbán három helyettes államtitkára
- 06:33 „Gondolkodni kell a Hezbollahról” – három héttel meghosszabbítják az izraeli-libanoni tűzszünetet
- 06:30 Videón, ahogy a karmester véletlenül kiveri a szólista kezéből a több százmilliós hegedűt
- 06:30 Megállhat-e a bíróságon a Simor András által zsarolásnak minősített ügy?
- 06:30 Derült idő lesz ma, erős széllel
- 05:56 Karácsony Gergely: Fideszes politikusok négyszemközt elmondták, csodálják, hogy még nem döglöttünk meg
- 05:45 Kvíz: Felismered egy képből, melyik romkomot látod?
- 05:00 Kvíz: értük rajonganak most a tinik – te felismered őket?
- 05:45 Kvíz: Felismered egy képből, melyik romkomot látod?
- 19:42 Büntetőjogi felelősségéről kérdeztük Dézsi Csaba Andrást, mire ő a nürnbergi perről kezdett beszélni
- 18:48 Megasztár: a tavalyi zsűriből egyvalaki már biztosan visszatér 2026-ban
- 18:24 Török Gábor: Magyar Péter politikai érdeke, hogy beüzemeljék a guillotine-t
- 16:13 „Az én személyes búcsúm Orbán Viktortól” – írta Schóbert Norbi a videóhoz, melyben megöleli a leköszönő miniszterelnököt
- 18:33 Sokat nyerhet vele a hazai oktatás, de kockázatot is hordoz – portré Rubovszky Ritáról
- 14:36 Molnár Áron állami kifizetőhelyről beszélt: Tóth Gabiék, Gáspár Győző és Dopeman is kedvezményezettek voltak
- 21:15 Orbán egyik utolsó rendelete: mégsem tér vissza a reklámadó júliustól
- 19:11 Magyar Péter pénteken megnevezi a Tisza-kormány oktatási miniszterét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
