Magyarország első online aukciós házában szeptember 7-étől zajlik az a nemzetközi internetes árverés, amelyen a kommunizmus relikviáira lehet licitálni. Az egykori Szovjetunió 70 esztendejét, vagy Magyarország és a keleti tömb közel fél évszázadát tükröző tárgyi emlékek némelyike azonnal a rendszerváltás után keresett ritkasággá vált, s ennek megfelelően a világ bolhapiacain egyre emelkedő áron cserélt gazdát. Mára olyan kollekció forog a gyűjtőknél, hogy a szakemberek elérkezettnek látták az időt egy aukció megrendezésére. Ezzel a tavaly ősszel, a Kieselbach-aukcióval elindított PrimeCollections sorozat folytatódik, immár RedCollection néven. Az internetes árverés már csak azért is indokolt, mert a felkínált ritkaságok között szerepel egy – a hagyományos árverési teremben nehezen bemutatható – kétéltű harci jármű is. Az igazi kuriózum egy Lenint ábrázoló kínai selyemgobelin, amely a maga műfajában milliókat érő műalkotás. A lehetőség magától értetődően azok előtt is nyitott, akik nem szánnak ennyit gyűjteményük bővítésére: eredeti tárgyak már néhány ezer forintos induló áron is megtalálhatók a kínálatban. Az eladásra szánt kollekció természetesen a virtuális kiállításon (www.redcollection.com) folyamatosan megtekinthető. –
- 05:45 Még a budapestiek is elbuknak ezen a kvízen: te tudod, melyik kerületben vagy éppen?
- 05:30 Kvíz: Valami Amerika, Csinibaba – mennyire emlékszel a legjobb magyar filmzenékre?
- 04:40 Így ünnepli Európa a magyarok győzelmét
- 03:40 Ez volt a legnagyobb magyar diadal
- 03:33 Ezzel az ajándékkal várta családja a vb-döntő után közellenséggé vált focistát
- 22:16 Nyolcgólos meccsen nyert a Győr a Konferencia Ligában
- 22:05 Minden este újra hallja a robbanást a férfi, akit majdnem kiszippantott a légnyomáskülönbség a Ryanair-gép ablakán
- 21:44 Kapitány István: Megszűnik egy jogköröm
- 21:30 A meccs előtt állította ki a bíró a kispad mellett vizelő focistát
- 21:23 Ez történt 2026. július 21-én
- 21:04 Gajdos László: 17 zebra fordult meg Hatvanpusztán, ötről nincs semmi infó
- 20:58 Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot – íme a részletek
- 20:48 Kele János: A 39 éves varázsló, a gólrekorder és a világ legjobb középpályása – íme a 2026-os foci-vb álomtizenegye
- 20:44 Újraindult Simon Miklós volt fideszes országgyűlési képviselő büntetőügye
- 05:00 Végnapok: újra kiszáradt a Dunántúl egykor népszerű horgásztava
- 14:31 Puzsérék Laczó Adriennt látnák szívesen az államfői székben
- 13:43 Előállították a Seuso-kincsek nyomában kutató fideszes propagandistát, Dézsy Zoltánt
- 17:59 ATV: Bóka János lett a Fidesz új frakcióvezetője
- 16:30 Tisza-frakcióvezető a Polgár-bukta után: A többi párttal is egyeztetünk majd a köztársasági elnökről
- 21:04 Gajdos László: 17 zebra fordult meg Hatvanpusztán, ötről nincs semmi infó
- 19:45 Először helyeztek el gyereket a Heim Pál Gyermekkórház babamentő inkubátorába
- 20:44 Újraindult Simon Miklós volt fideszes országgyűlési képviselő büntetőügye
- 12:48 Emberi csontokat találtak Miskolcon, egy régi mobil, és egy télikabát volt az erdőnél fellelt maradványok mellett
- 15:27 „Hogyan vonod felelősségre azokat, akik felelősek a jogállamiság megsértéséért? A vállalati szereplőkkel vagy a kormánnyal kezded?”
- 15:54 Elsodort egy embert a vonat Vecsésnél, az illető felállt és elhagyta a helyszínt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
