Gazdaság

VELENCEI FILMKARNEVÁL – Clint is, bent is

Szombaton zárja kapuit az 57. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, ahol az első Arany Oroszlánt már ki is osztották: a 70 éves Clint Eastwood Sharon Stone-tól vehette át életművéért a díjat. A fesztivál tíz napja alatt egyébként 154 alkotást tekinthet meg a közönség, a zsűri pedig Milos Forman vezetésével 19 versenyfilm sorsáról dönt majd. Az idei kínálatban túlsúllyal szerepelnek a filmmusicalek és a szerzői alkotások – a már említett Eastwood például szerepel is saját rendezésű Űrcowboyok című filmjében. Woody Allen természetesen komédiával jelentkezett, a Kis csalókban Hugh Grant a társszereplő. Az amerikai dömpingből említésre méltó még Martin Scorsese Az édes mozi című alkotása, Robert Altmantól a Dr. T. és a nők, valamint a Spielberg-fióka Robert Zemeckis thrillere, Harrison Forddal a főszerepben. Az olaszok négy filmmel képviseltetik magukat, a legnagyobb várakozás Oscar-díjas rendezőjük, Gabriele Salvatores új alkotását, a Fogak című mozit előzte meg. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik