Igen örvendetes, hogy a hazai filmforgalmazók nem csak beszélnek az európai film támogatásáról a tengerentúli dömpinggel szemben, hanem tesznek is érte. Az elmúlt hetekben a gigantikus amerikai szuperprodukciók mellett például jó néhány kitűnő francia filmet is bemutattak. A fesztiváldíjas Holnapnál jobb a tegnap című filmdráma még sokáig emlékezetes marad és feltehetően a múlt héten bemutatott A lápvidék gyermekei című alkotás sem hull ki azok rostáján, akik egy jó mozitól még elvárják az aprólékos jellemrajzot, a hiánytalanul végigvitt történetet és a finom eszközökkel operáló rendezőt, színészt. A film 1921-ben a Marais vidékén indít, ahol a két jó barát, Riton és Garris is él. Hozzájuk csapódik még Pépé, a gazdag gyáros és Amadée, az öregedő arisztokrata. Közös világuk, a lápvidék, akkor tűnik el a múltban, amikor Garris továbbáll Nizzába. Az emlékek és a valóság szinte mámorító elegyét Jan Becker rendezte hömpölygő, nagyepikai eleganciával. A majd kétórás alkotás megtekintése után azt azért megérti az ember, miért nem kell a franciáknak az agyukba sulykolni, mi is az a hazaszeretet. –
