A Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon című kiállítás katalógusát – amely egyúttal egy 40 tanulmányt magában foglaló kötet – az augusztus 20-i eseménysorozathoz illesztve jelentette meg a Magyar Nemzeti Galéria. Érzésünk szerint azonban a hatalmas, 850 oldalas, közel 750 képpel illusztrált könyv számos polcra akár karácsonyi ajándékként is kerülhet, a gyönyörű kiállítású katalógus ugyanis igazi összefoglaló mű: a magyar művészettörténet képviselőinek óriási együttes munkájával jött létre. A könyv szerkezete a kiállítás tagolódását követi, 16 fejezeten keresztül mutatja be a csaknem 400 kiállított művet. Nemcsak a magyar művészet és a múlt bonyolult, korról korra változó kapcsolatát ismerhetjük meg belőle, hanem az ezzel foglalkozó tudománynak is aprólékos keresztmetszetét adja. A szerzők között több nemzedék is jelen van, a közel hetven tudós között olyanok eleven szellemét is megidézhetjük, akik már nincsenek közöttünk. A kötetet bőséges német nyelvű összefoglaló és műtárgylista egészíti ki, s a bevezető külön megjelent angolul is. –
- 15:52 Két hónapot is csúszhat a friss nyugdíjasok első kifizetése
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 15:30 Börtönbe zárták, kínozták az idős pápát, aki lemondott a trónjáról
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 15:22 Pitypang a kertben: így szabadulhatunk meg tőle
- 15:18 HVG: Vitézy kirúgta a MÁV vezérigazgató-helyettesét
- 15:17 A 70 éves Geena Davis legalább húsz évet letagadhatna, látva legutóbbi vörös szőnyegezését
- 15:10 56 milliárdot ért valakinek egy Pollock-kép, de más művek is tízmilliárdokért keltek el
- 15:05 „Túl sok volt a negatív kampány” – nyilatkozta a 24.hu-nak Laczkovits-Takács Tímea, a Fidesz új győri frakcióvezetője
- 15:03 Menczer szerint Magyar Péter Varga Judit felelősségét állítja a középpontba a kegyelmi ügy elővételével
- 14:48 Gajdos László felszólította a BYD-t, hogy azonnal fejezzék be a könyezetkárosító építkezést
- 14:39 Ha a Mol sokáig habozik, Szerbia készen áll átvenni az oroszoktól a NIS tulajdonrészeit
- 14:32 Merkel, Walesa és Zelenszkij kapták az Európai Érdemrendet
- 14:24 Több tízmilliós bírsággal sújtotta Mészáros Lőrinc cégét az energiahivatal
- 14:23 43 éves játékost is visz magával a focivébére 1998 után visszatérő válogatott
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 10:26 Egy albertirsai kisiskolásnak kellett éjszakánként felkelnie a pár hónapos síró kistestvéréhez, hogy ne rázza a drogos anyja
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 11:39 Újabb helyettes államtitkárokat mentett fel Magyar Péter azonnali hatállyal
- 13:04 Lemondott Schmidt Mária cégében az igazgatósági tagságáról a TV2-vezér Vaszily Miklós
- 11:46 Kegyelmi ügy: Répássy Róbert részleteket árult el az igazságügyi tárca döntéséről
- 12:15 Sulyok Tamás átadja a kegyelmi ügy aktáit
- 12:05 Megütötték a forintot kedden
- 10:07 Összekarolt Menczer és Bencsik, miután a parlamentből kieső képviselő lebolondozta a Demokrata főszerkesztőjét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
