Évek óta tapasztalható tendencia – mögötte persze józan üzleti megfontolás húzódik -, hogy a nyári produkciók dömpingje után szeptemberben pihennek a társulatok. Természetesen mindig akad kivétel, az idén a Budaörsi Játékszín tervez erre az időszakra bemutatót. Bertolt Brecht Dobszó az éjszakában című zenés „komédiájának” próbái már folynak, a darab elsősorban a fekete humor kedvelői számára ígér jó szórakozást. Jékely Zoltán veretes fordítása nyomán Áless Béla rendező vállalkozott arra, hogy – Magyarországon először – színre vigye Brecht talán legdidaktikusabb művét. A színpadot szószéknek tekintő szerző könnyebb emészthetőségéről a kitűnő muzsika gondoskodik majd: a zeneszámokat, a betétdalok muzsikáját Bergendy István írta. –
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 15:22 Pitypang a kertben: így szabadulhatunk meg tőle
- 15:18 HVG: Vitézy kirúgta a MÁV vezérigazgató-helyettesét
- 15:17 A 70 éves Geena Davis legalább húsz évet letagadhatna, látva legutóbbi vörös szőnyegezését
- 15:10 56 milliárdot ért valakinek egy Pollock-kép, de más művek is tízmilliárdokért keltek el
- 15:05 „Túl sok volt a negatív kampány” – nyilatkozta a 24.hu-nak Laczkovits-Takács Tímea, a Fidesz új győri frakcióvezetője
- 15:03 Menczer szerint Magyar Péter Varga Judit felelősségét állítja a középpontba a kegyelmi ügy elővételével
- 14:48 Gajdos László felszólította a BYD-t, hogy azonnal fejezzék be a könyezetkárosító építkezést
- 14:39 Ha a Mol sokáig habozik, Szerbia készen áll átvenni az oroszoktól a NIS tulajdonrészeit
- 14:32 Merkel, Walesa és Zelenszkij kapták az Európai Érdemrendet
- 14:24 Több tízmilliós bírsággal sújtotta Mészáros Lőrinc cégét az energiahivatal
- 14:23 43 éves játékost is visz magával a focivébére 1998 után visszatérő válogatott
- 14:22 61 évesen negyedszer is megházasodott Diana hercegné öccse
- 14:13 „A megvalósítás azonban jogosan vet fel kérdéseket” – volt MTA-elnök Krausz Ferenc 261 milliárddal támogatott alapítványa ügyében
- 13:59 John Travolta végre elmagyarázta, mi áll a nagy stílusváltása mögött
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 10:26 Egy albertirsai kisiskolásnak kellett éjszakánként felkelnie a pár hónapos síró kistestvéréhez, hogy ne rázza a drogos anyja
- 11:39 Újabb helyettes államtitkárokat mentett fel Magyar Péter azonnali hatállyal
- 11:46 Kegyelmi ügy: Répássy Róbert részleteket árult el az igazságügyi tárca döntéséről
- 13:04 Lemondott Schmidt Mária cégében az igazgatósági tagságáról a TV2-vezér Vaszily Miklós
- 10:07 Összekarolt Menczer és Bencsik, miután a parlamentből kieső képviselő lebolondozta a Demokrata főszerkesztőjét
- 07:38 Szerekes Adrien elárulta, miért került feketelistára – egy államtitkár világosította fel az okáról
- 12:05 Megütötték a forintot kedden
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
