Nem panaszkodhat a közönség: a szervezők gondoskodtak arról, hogy a nyár utolsó hétvégéje is bővelkedjen programokban. Érdekes vállalkozásnak tűnik a Hajógyári-szigetről „kimerészkedő” Sziget Szervezőiroda rendezvénye, a világ nagyvárosainak mintájára augusztus 26-án megrendezendő Budapest Parádé. A monstre össznépi vigalom fő látványosságának a kamionos felvonulás ígérkezik. Aki ennél vadabb élményre vágyik, jó lesz ha kilátogat ezen a napon az extrém sportok fesztiváljára, ahol az ígéretek szerint a falmászás lesz a legenyhébb adrenalintúra. A történelmi játékok, vásári vigasságok kedvelői Szombathelyre látogassanak el, ahol szombat-vasárnap egy igazi karneváli forgatagban búcsúztathatják a nyarat. A karnevál Szombathelyen nem előzmények nélküli, a hatvanas években nagy népünnepélynek számított az augusztusi felvonulás – a jelmezek és kellékek akkor természetesen társadalmi munkában készültek. Az idei rendezvényen Savaria történetének olyan eseményei elevenednek meg, amelyek a város első ezer évét mutatják be az alapítástól az államalapítás koráig. A remélhetően hagyományteremtő történelmi játékok helyszíne a Ferences-kert, ahol több mint 400 szereplő részvételével – Gáti Oszkár narrációja mellett – hivatásos színészek keltik életre a múltat. Felépül egy „igazi” római katonai légió, a honfoglaló magyarok tábora, nyári lószállás, s bemutatják tudományukat a tábori életmód kiszolgálásához szükséges mesterségek képviselői is. A Fő téren megnyíló Öreg város vásárán a búcsúk alkalmával szokásos eszem-iszom lesz a főszereplő. Rég elfeledett ízek, étkek kóstolására jól csúszik majd a bor és a mézser is. Az eseménysort hajnalig tartó utcabál és a jelmezes kavalkád zárja majd. –
- 18:00 Cristiano Ronaldónak van valamije, ami talán a világbajnoki címnél is értékesebb
- 17:50 Kapitány István: Magyarország a korábbi 44 helyett már 87 napra elegendő kőolajkészlettel rendelkezik
- 17:49 Halálra gázoltak és cserben hagytak egy kerékpárost
- 17:28 Dr. Hegedűs Zsolt olyan gyógyszertámogatást ígér, amely rendszeres, átlátható és kiszámítható
- 17:18 Novak Djokovic is futballcipőt húzott a legendák mérkőzésén
- 17:04 A Google maga leplezte le az augusztusban érkező Pixel 11 mobilok egyik nagy újdonságát
- 16:57 Anya csak egy van – A bolygó neve: Halál 40 év után is magával ragad?
- 16:44 Zelenszkij lecserélheti az ukrán vezérkari főnököt
- 16:00 Közel 50 fokot mértek Tunéziában, megdőlt az eddigi melegrekord
- 15:58 Karácsony: Van-e helye ennek a borzalomnak itt a Szabadság téren?
- 15:49 Nem engedik be az Egyesült Államokba a spanyolok világbajnokát, Donald Trump segítségét kéri
- 15:36 Az osztrákoknál leszakadt felsővezeték miatt késik néhány vonat itthon
- 15:23 „Ez a kormány már nem az a kormány, amelyik háttéralkukkal intézi ügyeit” – üzente Tarr Zoltán a művei visszavásárlását tervező Orbán János Dénesnek
- 15:05 Lemondott a német konzervatívok frakcióvezetője, miután béranya segítségével született gyermeke
- 15:04 Moldova: az orvosi turizmus új hazája?
- 10:54 Fidesz: Kapitány István adja el a Shell-részvényeit!
- 14:06 Parasztok temették mocsárba a magyar királyt
- 09:01 24/7: És ha Szijjártó Péter az EU ügynöke a BYD-ban?
- 06:04 Letartóztatták az „Év Tanára” díjjal kitüntetett tanárnőt – kiskorú szexuális zaklatása miatt
- 14:32 Újra kinyitott az országtortagyőztes Hisztéria, a vezetőség szerint nem a cukrászda üzemét zárta be a Nébih
- 10:57 Orbán hatása Trumpra Ukrajnával kapcsolatban: semekkora
- 15:49 Nem engedik be az Egyesült Államokba a spanyolok világbajnokát, Donald Trump segítségét kéri
- 15:23 „Ez a kormány már nem az a kormány, amelyik háttéralkukkal intézi ügyeit” – üzente Tarr Zoltán a művei visszavásárlását tervező Orbán János Dénesnek
- 12:53 Rekordközelben a NATO támogatottsága Magyarországon, Zelenszkij megítélése viszont mélyponton
- 12:46 Még nagy a titkolózás, de ezek a sztárok léphetnek fel a vb-döntő show-műsorában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
