Néhány nappal az augusztus 28-i lemezbemutató koncert előtt már kapható volt Fenyő Miklós Minden kocka fordul című korongja, amely messzemenően igazolja címét: az ex-Hungáriás veterán hosszú kihagyás után megint hallgatható, jó dalokat írt, mégpedig nem kizárólag saját korosztályának. A siker garantált, hiszen Fenyő mellett ott van az állandó alkotótárs Novai Gábor is, aki mellesleg a hangszerelés nagymestere. Kitűnő vokálok, könnyed, mégsem bugyuta szövegek hangzanak el a CD-n, ahol csak egyetlen dolog változatlan: ez pedig Fenyő artikulációja. Ami persze ma már hozzátartozik a kamaszos, tinis feelinghez és a nagy visszatérő kamaszosan rekedtes hangjához. Ezért is hisszük el neki, hogy előbb-utóbb Minden kocka fordul. –
- 15:23 „Ez a kormány már nem az a kormány, amelyik háttéralkukkal intézi ügyeit” - üzente Tarr Zoltán a művei visszavásárlását tervező Orbán János Dénesnek
- 15:05 Lemondott a német konzervatívok frakcióvezetője, miután béranya segítségével született gyermeke
- 15:04 Moldova: az orvosi turizmus új hazája?
- 14:37 Europion: Újabb 5 százalékponttal csökkent a Fidesz támogatottsága
- 14:32 Újra kinyitott az országtortagyőztes Hisztéria, a vezetőség szerint nem a cukrászda üzemét zárta be a Nébih
- 14:06 Parasztok temették mocsárba a magyar királyt
- 14:06 Tíz játékos távozott, de stabil élvonalbeli kézicsapatot ígér a Fradi szakosztály-igazgatója
- 14:00 Különösen oda kell figyelni, ha mostanában erdők közelében vezetünk – figyelmeztet az agrárminiszter
- 13:30 Augusztus 1-jén visszakapcsolják Komlót az országos vasúthálózatra
- 13:22 Riasztást adtak ki: viharokat hoz a hazánkat elérő hidegfront
- 12:53 Rekordközelben a NATO támogatottsága Magyarországon, Zelenszkij megítélése viszont mélyponton
- 12:46 Még nagy a titkolózás, de ezek a sztárok léphetnek fel a vb-döntő show-műsorában
- 12:26 Már több mint 100 házat emésztett el a Norvégiában tomboló tűz
- 12:10 Sulyok Tamás kivár
- 11:59 A világelsőségtől az eljelentéktelenedésig – 400 éves a magyar postaszolgálat
- 09:01 24/7: És ha Szijjártó Péter az EU ügynöke a BYD-ban?
- 10:57 Orbán hatása Trumpra Ukrajnával kapcsolatban: semekkora
- 03:33 „A mérkőzés, amin senki sem akar játszani” – mi értelme van a focivébé bronzmeccsének?
- 06:55 Nem tudják a helyiek, hogyan került utcájukba azbeszttartalmú kőzúzalék Győrben, az elszállítást viszont nekik kell megoldaniuk
- 10:58 Magyar Péter támogatná, hogy 16 évre csökkentsék a választási korhatárt
- 12:53 Rekordközelben a NATO támogatottsága Magyarországon, Zelenszkij megítélése viszont mélyponton
- 10:18 Őrizetbe vették a pesterzsébeti halálos baleset feltételezett okozóját
- 14:37 Europion: Újabb 5 százalékponttal csökkent a Fidesz támogatottsága
- 12:26 Már több mint 100 házat emésztett el a Norvégiában tomboló tűz
- 14:06 Parasztok temették mocsárba a magyar királyt
