Valóságos időutazáson vehetnek részt, akik augusztus 25-27-én vagy szeptember 1-3-án este ellátogatnak az Aquincum Múzeumba. A szervező-producer-színművész Papp János felkérésére ugyanis Pozsgai Zsolt és Horváth Péter antik mintára írt komédiáját és drámáját mutatja be az erre az alkalomra szerveződött “társulat”. A görög-római mitológia elemeit felhasználó Thénea és Amphitrüon 2000 című darabokat ugyanaz a gárda viszi színre: a közönség többek között Götz Anna, Rubold Ödön és Maszlay István játékában – no meg a fáklyás, korhű környezetben – gyönyörködhet. Az egymást követő egyórás produkciók sorrendje az antik hagyományokat követi majd, előbb a tragédia, majd a komédia kerül színre. Az ötletgazda Papp János szerint a főváros ezen játszóhelye messze nincs kihasználva a nyári programok sorában, pedig alacsony költségvetésű, mégis színvonalas produkciókkal – többek között dionüszoszi hangulatot idéző költőversennyel is – várják a nagyérdeműt. –
- 23:59 Rossz hírt kapott a Real, aggódhatnak a franciák
- 23:57 Visszavonul a válogatottól a francia gólrekorder
- 21:57 A veszprémi kézisek simán verték a Szegedet a döntő első meccsén
- 21:25 Nagyot bukott bringájával, kórházba került a világbajnok magyar öttusázó
- 21:00 Ijesztő jelenet: kórházba kellett vinni a pályáról a Szeged kézisét
- 20:57 Több égitesten élő fajjá válhat az emberiség
- 20:31 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 24.
- 20:25 „El sem hiszem, kész férfi” – Majka friss fotót posztolt 12 éves fiáról, Mariánról
- 20:00 Csináltatott magának négy extra mellbimbót, most már hattal büszkélkedhet a strandon
- 19:57 Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna is összetett döntős az rg Eb-n
- 19:40 Megszületett Sofia Richie első gyereke
- 19:31 Videóra vették, ahogy összevernek a társai egy 13 éves diákot egy tolna megyei általános iskolában
- 19:23 Karsai Dániel meghívta magához Gulyást Gergelyt
- 19:15 Kikaptak, mégis főtáblára jutottak a magyarok a Roland Garroson
- 19:00 Ezért ne készíts szelfit egy mobilvécé előtt, ha nem tudod, hogy van-e bent valaki
- 15:01 A Fidesz-jelölt javára döntött az Alkotmánybíróság
- 15:48 Rost Andrea reagált Miklósa Erika megjegyzésére: Az kiabál, akinek a háza ég
- 13:15 Falusi Mariann a Kulka-Vidnyánszky-ügyről: Ez csak Vidnyánszkyt minősíti
- 11:49 Felhívtak videóhívásban egy soproni kislányt, és rávették arra, hogy mutassa meg a nemi szervét
- 11:00 Kivizsgálták a légügyi prominensek hason csúszós balesetét: bemondás alapján állapították meg, ki volt a pilóta
- 14:16 Nagy Ervin elmondta, miért hagyta el annak idején Polyák Lilla
- 21:00 Ijesztő jelenet: kórházba kellett vinni a pályáról a Szeged kézisét
- 16:57 Fegyveres adónyomozók tartottak házkutatást a korábban Datadatként ismert cég ügyvezetőjénél
- 16:33 Meghalt Morgan Spurlock, a McDonald's-kísérletéről híres dokumentumfilm-rendező
- 17:58 Roncsolódott egy rab karja a Venyige utcai börtön mosodájában