Ez is lehetne a Csók, macsók! című amerikai filmkomédia címe, amelyben egy szerelmi háromszög két férfitagja ,,jön össze”, először csak a közösen szeretett nő, aztán csak a maguk kedvéért. Veronikának azonban ez már sok az extravaganciából, viszont kevés a hőn áhított karrierhez. Akár önéletrajzi paródia is lehetne a független filmesek fenegyerekének, Gregg Arakinak az alkotása, hiszen a formabontás és a népszerűséget biztosító közönségsiker nehezen összeegyeztethető fogalmak a moziiparban. A paródiába hajló frivol történetben ráadásul nincs semmiféle sztárparádé, a kevésbé ismert színészek mindazonáltal szó szerint élvezettel teszik a dolgukat. Nincs erőlködés, nincs görcs, nincsenek sztereotip poénok – a Csók, macsók! legalább annyira üdítő, mint egy jeges koktél a nyári forróságban. Görbe tükör a jól szituált hétköznapok felé törekvő formabontókról, a konszolidált világmegváltásról, arról a gondolkodásmódról, ahol a lázadás elképzelhetetlen mobiltelefon és bankkártya nélkül. Apropó, ha már a komfortnál tartunk: ehhez a filmhez nem ártott volna a feliratozás helyett egy jó szinkron. –
- 14:22 61 évesen negyedszer is megházasodott Diana hercegné öccse
- 14:13 „A megvalósítás azonban jogosan vet fel kérdéseket” – volt MTA-elnök Krausz Ferenc 261 milliárddal támogatott alapítványa ügyében
- 13:59 John Travolta végre elmagyarázta, mi áll a nagy stílusváltása mögött
- 13:56 Orbán Krisztián: Nem lehet példa a fiatalok előtt, hogy a gazemberség kifizetődő és megúszható
- 13:11 Elbukott vb-selejtező: Chema Rodríguez egy pillanatig sem gondolt a lemondásra, mert hisz a projektben
- 13:11 Meghan Markle esküvői fotókkal nosztalgiázott a házassági évfordulóján
- 13:08 Tovább csökkent a magyar aranytartalék értéke
- 13:05 Sokkoló adatokkal igazolta a PSZ-elnök, hogy katasztrofális állapotban van a közoktatás
- 13:04 Lemondott Schmidt Mária cégében az igazgatósági tagságáról a TV2-vezér Vaszily Miklós
- 12:37 Elon Musk elbukta az OpenAI ellen indított pert
- 12:29 Az NB I-es szezon legfontosabb szerelését bemutató játékost egy német csapat vinné
- 12:15 Sulyok Tamás átadja a kegyelmi ügy aktáit
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 12:07 Csodás égi látványban lehet részünk ma este
- 12:05 Megütötték a forintot kedden
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
- 10:26 Egy albertirsai kisiskolásnak kellett éjszakánként felkelnie a pár hónapos síró kistestvéréhez, hogy ne rázza a drogos anyja
- 11:39 Újabb helyettes államtitkárokat mentett fel Magyar Péter azonnali hatállyal
- 07:38 Szerekes Adrien elárulta, miért került feketelistára – egy államtitkár világosította fel az okáról
- 06:00 „Csomó olyan dolgot csinálhattak, amiknek most el akarják tüntetni a nyomait” – szakértők segítségével illesztgetjük össze a ledarált NER-darabkákat
- 11:46 Kegyelmi ügy: Répássy Róbert részleteket árult el az igazságügyi tárca döntéséről
- 10:07 Összekarolt Menczer és Bencsik, miután a parlamentből kieső képviselő lebolondozta a Demokrata főszerkesztőjét
- 06:26 „Életmentő” – első osztályú Intercity-kocsikat bérel a MÁV nyárra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
