Bár az időjárás eddig viszonylag kegyes volt a szabadtéri rendezvényekhez, az augusztusi kínálat annyira sűrű, hogy azt esőnap nélkül megúszni valóságos csoda lenne. Miként az is szinte hihetetlen, hogy a Mindhalálig Beatles produkcióból a repertoáron tartott színházi változatok és a koncertfellépések ellenére nem tudnak eleget ,,kínálni” az előadók. A Győri Péter, Forgács Péter, Incze József, Mikó István összeállítású színész zenekar ezért a teljes koncertet ,,leadja” a Városmajori Színpadon, először augusztus 11-én, majd a hónap folyamán még négy alkalommal. Azok sem maradnak muzsika nélkül, akik a slágerek helyett az alternatív műfajok kedvelői: a komolyzene határait súroló Zene a periférián koncertek sorozatban augusztus 12-én olyan előadókkal találkozhatunk a Budai Parkszínpadon, mint az After Crying, valamint az East és a Solaris tagjaiból verbuválódott alkalmi csapatok. Akár korosztályi váltásnak is felfogható a színpad augusztus 16-i rendezvénye, ahol Roy és Ádám lemezbemutató koncertjét hallgathatjuk meg Most jövünk mi! címmel. Az igényes szövegeket, dallamos zenei világot felvonultató páros estjét a vendégként fellépő United gazdagítja. Arra az esetre, ha netán augusztus 13-án mégis esne az eső, a Mátyás-templom hangversenyét ajánljuk. Az „Egy Stradivari és három orgona varázsa” címmel meghirdetett programban többek között Bach, Mozart és Bossi művek szerepelnek olyan előadók tolmácsolásában, mint Luigi Celeghin, Sebestyén János és Kovács Dénes. –
- 12:41 Egy hűtőszekrénnyel a hátán futotta le a londoni maratont
- 12:34 Egy egész populációt menthet meg ez a kötélhíd
- 12:31 Hatvan sérülést okozott egy pécsi nő a hároméves kisfiának, majd úgy földhöz vágta, hogy az meghalt
- 12:27 Meghalt Sebő Ferenc
- 12:20 Eltiltottak egy papot a hitoktatástól, miután súlyos vádak merültek fel Kecskeméten
- 12:04 Sokan félreértik ezeket az emodzsikat
- 12:00 17 milliót bukott egy nő egy rossz kattintás miatt
- 11:53 Berontottak a ringbe a nézők és székkel ütni kezdték győzelme után az orosz bokszolót
- 11:43 Az első erdélyi Tisza-sziget szervezője új pártot alapított a romániai magyaroknak
- 11:35 Meghalt Földes Imre Erkel Ferenc-díjas zenetörténész
- 11:24 Meg akart szabadulni az építési törmeléktől M. Tamás, ez lett a körözött férfi veszte
- 11:16 A kórházból jelentkezett be Tokár Tamás, megműtötték
- 11:09 Levelet írt Mészáros Lőrinc cégcsoportja Magyar Péternek
- 11:07 Így lesznek nyitva a boltok a május 1-jei hosszú hétvégén
- 11:03 Dopeman és Kis Grófo is megszólalt a rejtélyes 17 milliárdos NKA-támogatással kapcsolatban
- 23:47 A reptéren fogták el a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét
- 09:41 A Magyar Nemzet bocsánatot kérő levelet küldött Magyar Péternek a poloskázás miatt
- 21:19 Tóth Gabi: Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire a fideszesek vérét akarja mindenki inni
- 10:54 Hosszú hétvége: komoly fordulat érkezik az időjárásban
- 20:56 Feljelentették azokat a kormányhivatali dolgozókat, akik a szombathelyi fideszes jelölt kampányán dolgozhattak
- 09:45 Ennyin múlik egy élet: hátborzongató jelenetet videóztak le a Nagykőrösi úton
- 11:03 Dopeman és Kis Grófo is megszólalt a rejtélyes 17 milliárdos NKA-támogatással kapcsolatban
- 10:45 Emberfeletti: öten kétszer is körbefutották a Balatont
- 09:28 Hajós András a TV2-ről: Láttunk mi a folyosón néhány dolgot, programigazgatót ordítani a tényekesekkel
- 12:27 Meghalt Sebő Ferenc
