Gazdaság

ANTENNA HUNGÁRIA – Kibocsátás ősszel

Felzúdulást váltott ki befektetői körökben az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. azon döntése, miszerint az aktuális tőzsdei árfolyamnál jóval alacsonyabban, 5600 forinton hajt végre a napokban tőkeemelést az Antenna Hungária (AH) Rt.-ben. A privatizációs szervezet 625 ezer részvényt jegyez ezen az áron a tavaly elhatározott tőkeemelés második, 3,5 milliárd forintos lépcsőjében. A lépés nyomán 87 százalék közelébe emelkedik az ÁPV Rt. részesedése. A privatizációs folyamat következő lépésére ősszel kerül sor, feltehetően novemberben újra sorba állhatnak az AH-részvényekért a kis- és nagybefektetők. Persze ha nem szegi a kedvüket a pár nappal ezelőtti nem túl sikeres tőzsdei aukció (Figyelő, 2000/28. szám), valamint az azon kialakult 7 ezer forintos átlagártól is jóval elmaradó árfolyamon történő állami tőkeemelés. Mindenesetre jelenleg folyik a forgalmazók kiválasztása, a megbízásért információnk szerint hat társaság versenyez. Andrási Miklós, a vagyonkezelő holding vezérigazgató-helyettese kérdésünkre elmondta, hogy az elképzelések szerint kárpótlási jeggyel is lehet majd fizetni az Antenna-részvényekért; az elfogadási arányt a forgalmazók tanácsára döntik majd el. Bár az illetékesek egyértelműen nem erősítették meg, feltehetően úgynevezett határozat nélküli jegyekkel is lehet majd fizetni, hiszen ma már alig van magánkézben határozatos jegy. A részletekről annyit lehet tudni, hogy az ÁPV Rt. 20-40 milliárd forintos árfolyamértékű tranzakciót tervez, ebből 9 milliárd forint értékű lenne az újonnan kibocsátott értékpapír.

Az elfogadásra váró kormányhatározat szerint az AH Rt.-ben 50 százalék plusz egy szavazatig csökkenthető a vagyonkezelő részesedése. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik