Ütközetek, lovagi tornák, napjában többször várostrom – ilyen környezetben bizony fura dolog biztonságról beszélni. Az intézkedések azt a 30 ezer látogatót védik, akik szeretnék nyugodtan megnézni az e hét végén megrendezésre kerülő Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A helyi önkormányzat azt ígéri, hogy a megerősített rendőri jelenlét elriasztja a zsebmetszőket, s a tavalyinál kevesebb lesz a kocsifeltörés is. A háromnapos ,,kirándulás” során egyébként minden délelőtt királyi menet nyitja a programot, s az idén először a vendégek is próbára tehetik bajvívó képességeiket. Az 1300 forintos belépőjegy megváltása után a látogatók egy pezsgő életű középkori városban találják magukat, ahol többek között kézműves- és fegyverbemutatók, illetve vásári mutatványosok várják őket. Az eseményre különjáratokat indít a Volán, a MÁV pedig immár hagyományosan 50 százalékos kedvezményt nyújt. –
- 17:05 EL: sokat hibáztak, nem volt esélyük a bronzmeccsen az Esztergom kéziseinek
- 17:04 Gajdos László bejelentette, ki lesz a környezetvédelmi tárca miniszterhelyettese
- 17:00 A divatipar rettegett tőle, a férfiak váratlanul magukra ismertek Meryl Streepben – 20 éves Az ördög Pradát visel
- 16:49 Brutális balesetek a MotoGP Katalán Nagydíján
- 16:38 XIV. Leó pápa mesterséges intelligenciával foglalkozó bizottságot alapít
- 16:23 Sokba kerülhet a Juventusnak a Fiorentina elleni hazai pofon
- 16:23 Elszabadult tigrist lőtt ki a német rendőrség
- 16:15 Gyomron fejeltek egy fiatal nőt szombat hajnalban Budapesten, garázdaság miatt indult eljárás
- 16:00 Milyen az élet Németország egyik legkisebb lakott szigetén?
- 15:58 Dróntámadás érte az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb atomerőművét, tűz ütött ki
- 15:42 Magyar Péter Gulyásnak és Rétvárinak: 16 év után sem értenek a jogászkodáshoz
- 15:28 A csapatépítés diadala: így taszította le az ETO az NB I trónjáról a Ferencvárost
- 15:12 Harminckét év alatt harminckétszer jutott fel a Mount Everest csúcsára egy nepáli serpa
- 15:10 Pető Péter: És te hol voltál a rendszerváltáskor? És hogyan veszti el a nyelvét, és némul meg a Fidesz?
- 14:52 Civilek lobbiznak az új kormánynál Révész Máriusz portfóliójának egyben tartásáért
- 10:59 Megvan, kik veszik át Magyar Péter és Tarr Zoltán helyét az Európai Parlamentben
- 06:29 Ebolajárvány: nemzetközi vészhelyzetet hirdetett a WHO
- 05:30 10 kérdés, amivel megtudhatod, mennyire ismered az Országház titkait
- 07:03 „Előfordult jó párszor, hogy majd összecsináltam magam, de mész, mert menni kell” – P. Tamás négy éve szolgál önkéntesként az ukrán fronton
- 09:53 Elárulta az ETO edzője, hol folytatja a pályafutását
- 14:34 Modenai gázolás: egy nőnek mindkét lábát amputálni kellett
- 15:42 Magyar Péter Gulyásnak és Rétvárinak: 16 év után sem értenek a jogászkodáshoz
- 07:59 Meghan Markle új fotót mutatott Harry herceggel közös lányukról
- 13:58 Szalay-Bobrovniczky a 4iG-vel a választás előtt kötött szerződésről: „A haderőfejlesztésben sajnos ekkora számok vannak”
- 11:59 Görkorizás Gázában, hantavírus, királyi bevonulás és David Attenborough a hét képein
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
