Nem panaszkodhatnak a hajdani Rockszínház művészei: az idei nyári szabadtéri programok szervezői szinte kézről kézre adják őket. Mégis, mintha az évről évre méltán sikeresebb Ferencvárosi Ünnepi Játékok színpada most kiemelkedne ebből a sorból. Kocsák Tibor és Miklós Tibor július 13-án debütáló musical-operája, az Anna Karenina ugyanis műfaji meghatározásának megfelelően dallal, muzsikával mesél el egy – nem is akármilyen – történetet. Ha végigtekintjük a nyári zenés színpadi produkciókat, bizony kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a futószalagon készült művek nem többek, mint egybeszerkesztett betétdalok sokasága. A klasszikus zenés darabok legjobbjait Harsányi Frigyes, Sasvári Sándor, Szinetár Dóra, Götz Anna közreműködésével felvonultató Tolsztoj-reinkarnáció viszont kőszínházaknak is becsületére válna és telt házakkal menne. A miliő megteremtésében igen hasznosnak bizonyult a Kisvárdai Várszínházzal folytatott együttműködés. A közönség hiteles környezetben igen jó előadást láthat négy esten át a Bakáts téren. –
- 00:00 Stratégiát vált a világelső Magyarországon
- 23:47 A reptéren fogták el a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
- 21:54 „A második félidő katasztrófa volt” – a Győr idén harmadszorra sem tudta legyőzni a Lokit
- 21:46 Terroristák robbantottak Kolumbiában: 19 halott, 48 sérült
- 21:19 Tóth Gabi: Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire a fideszesek vérét akarja mindenki inni
- 21:08 A bukaresti kézicsapat a mumust elsöpörve jutott a BL-elődöntőbe
- 20:56 Feljelentették azokat a kormányhivatali dolgozókat, akik a szombathelyi fideszes jelölt kampányán dolgozhattak
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 20:05 Harmadik nekifutásra összejött: a Vasas visszajutott az NB I-be
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 19:59 Majka Magyar Péterről: Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni
- 19:22 Csak Böde csapta nyakon a védőt, de a Paks nem okozott gondot a Fradinak
- 19:05 Példátlan természetkárosítás Cegléden: 200 ezer forint értékű védett növényt ástak ki és loptak el
- 18:49 Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja
- 10:55 Hadházy Ákos: Orbán Viktor így előbb kerülhet előzetesbe
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 18:49 Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja
- 09:43 Előkerült egy videó az ifjú Szájerről, a Fidesz megalakulásáról beszél
- 10:57 A vagyonvisszaszerzés vagy a műemlékvédelem központja is lehetne a nemsokára kiürülő Karmelita kolostor
- 17:17 A Final Fourt sem érte el a Fradi, mióta Kubatov megüzente a világnak, hogy öt éven belül BL-t akarnak nyerni
- 10:29 „Orbán Viktor ezt nem tekinti cserbenhagyásnak” – Bánki Erik nem veszi fel a mandátumát, visszavonul a politikától
- 10:01 Nyilvános italozás, közpénzből védett barátnő, hazugságvizsgálat a beosztottaknak: Kash Patel botrányról botrányra bukdácsol az FBI élén
- 09:25 Lövöldözés a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján: Charlie Kirk asztal alatt bujkáló és zokogó feleségét is ki kellett menekíteni
- 18:28 Ha ezt a darabot mindenki megnézné, másnap egy jobb országban ébrednénk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
