Gazdaság

Demjántól a Tengelmannig

Az 1974-ben alapított, Demján Sándor nevével fémjelzett Skála Coop Szövetkezeti Közös Vállalat 1988-ban vált részvénytársasággá. A szövetkezeti közös vállalatnak összesen két saját áruháza volt, ma már 23 van, amelyek nagyon eltérő technikai színvonalúak. Az 1988-ban is meglévő két eredeti áruház – a Budai Skála és a Skála Metro egyébként a rekonstrukció során megfiatalodott. A német Tengelmann-csoport 1989-ben szerzett tulajdont a Skála Coop Rt.-ben, majd 1991-ben – a tőzsdei bevezetés évében – növelte részesedését. A négy tőkeemelés után ma már a Tengelmann Warenhandellsgeselschaft többségi (52,8 százalékos) tulajdonában lévő csoport (élén a Skála-Coop Rt. holdinggal) 27 áruházat, 70 ezer négyzetméter eladóteret és napi 40-50 ezer vásárlót mondhat magáénak. A többszörös átszervezés ellenére – azok keretében a Skála például 1994-ben a Tengelmann-cégeknek adta bérbe Prizma és Sztráda-Skála élelmiszer-áruházait, majd 1999-ben létrehozta az ország legnagyobb, 12 százalékos piaci részesedésű ruházati és műszaki kiskereskedelmi vállalkozását, a S&C Áruházlánc Rt.-t – tavaly a csoport teljesítménye elmaradt a tervektől. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik