Mindössze 50 ezer dollárból forgatta Fonyó Gergely író-rendező az idei filmszemle megosztott fődíjas alkotását. A Kelj fel Jancsi szerénynek mondható technikai minőségét azonban bőségesen ellensúlyozza a film lelke. Igaz, Johnny Miller, a harmincas éveiben járó, korához képest kissé éretlen fiatalember szeretetreméltó története csak egy fejlettebb társadalomban – mondjuk az amerikaiban – képzelhető el ilyen szórakoztatóan és líraian. A magyar valóság ennél sokkal kegyetlenebb és szürkébb hátteret festene, Fonyó nem is próbálkozik vele. Ellenben árnyalt, amolyan bestselleres jellemeket rajzol a nevelőanyáról és Amy Jóról, aki nevelőnek jelentkezik Johnny mellé. Noha a szerencsétlen sorsú emberek vágyaival való visszaélés igen hálás filmtéma – gondoljunk csak az Esőemberre -, szerencsére a Kelj fel Jancsi profi játékfilmes eszközökkel hívja fel erre a figyelmet és nem „süllyed” dokumentarista mélységekbe. Azt ugyanis mi nézők is ismerjük, s egyre kevésbé rendülünk meg rajta. –
